Bartha Tiborné – Pünkösd után

„Hallgatott s némán birkóztál vele.
Most már simulnál, mint a régi gyerek.
Lázadásodnak nincs ellenfele, s tudod már: holt apák jobban nevelnek."
Áprily Lajos

Mindketten erős egyéniségek voltak és fiatalok. Az apa a legszebb férfikorban, a fiú alig 25 éves. Okosak, tanultak voltak, és mindketten ugyanazon a pályán dolgozók. Az apa már megállapodott, érett, komoly felnőtt volt, a fiú heves, gyors és lánglelkű. Nagyon sokat vitatkoztak.

Meggyőzni egyik sem tudta a másikat, de sokat formálódtak a viták hevében.

A hozzájuk tartozó feleségek – anyós és menye – jobban szerették volna, ha csendesebbek a családi találkozások. Mégis, ha elmaradtak ezek a szakmai viták, akkor a két asszonynak az a különös érzése támadt, hogy a két férfi talán már nem szereti egymást. Nem illett hozzájuk a csendes udvariaskodás.

Ellenfelek voltak? Nem igazán. Inkább harcostársak. Erejük, szellemiségük edződött a „birkózás", a küzdelem hevében.

Azután az apa „jó vénségben, betelve az élettel" hazatért teremtő Urához. A fiú még lázadó maradt, de a lázadozáshoz már nem volt meg a régi ellenfele. Így nehéz, így nem is érdemes! – gondolta sokszor. Egy darabig még keresett „ellenfeleket", de olyat, aki őt igazán szereti, olyat, aki edzőtársa a küzdelemben és nem ellensége, olyat nem talált.

Később az elhalt apa nyomdokaiba lépett – bölcs felnőtt, apa majd nagyapa lett maga is. Most már talán sok mindent másképpen csinálna, mint fiatalon, de az élet lassan felette is elmúlik.

Sokszor sajog a szíve, amikor az apjára gondol: többet kellett volna simulni, mint gyermek, többször kellett volna kimondani, szeretlek! – Igaza van Áprily Lajosnak: „Holt apák jobban nevelnek."