Dr. Szathmáry Sándor – Hogyan tovább?

Érezzük, hogy ma az átalakulások világában élünk. Valóban nem tudjuk, hogy mivé lehetünk még, csak azt tudjuk, hogy ami volt azt már elveszítettük, és ami lesz az még nem alakult ki. Úton vagyunk és ez sok fájdalommal, sok reménytelenséggel jár. Az ember szereti a régit, ami már átélt és megtapasztalt valóság, fél kilépni az ismeretlenbe. Az átalakulás mindig próbatételeket jelent. A környezeti katasztrófák, a külső történések figyelmeztetnek erre ma. És a változás az ember belsejében is zajlik. A társadalom, maga a világ, amelyben élünk elveszítette vezérlő csillagát. Az ember elszigeteltségbe került. Elvesztette a szociális hálót, elvesztette a másik embert, magát.

Kísérleteket tettek, hogy ezzel bizonyítsák az ember mérhetetlen közönyét, közömbösségét a másik ember sorsa iránt. Imitálták, hogy valaki az úton elesett, megütötte magát. Bizony senki nem ment oda, hogy felsegítse hosszú időn át. Az ember maga maradt. A Titanic című film megdöbbentően mutatta, hogy amikor bekövetkezett a katasztrófa 1912. április 14-én éjszaka, és a víz ömlött a hatalmas hajóba, az egyes ember önmagán kívül senkire sem számíthatott. És korunkban a hajó léket kapott. A tenger hullámai már a fejünk felett csapnak át. Az átalakulás során fellépő reménytelenség érzése nyomán az ember a talajt elvesztette lába alól. Nyomasztónak érzi helyzetét, mert magát az életet érzi céltalannak.

A világegyetem kreatív erői az embert próbára tették mindig. Kihívások mindig voltak. De most, a mai korban van valami különleges. Nem az egyén, mint inkább az egész emberiség, az egész bolygónk vonatkozásában. Ahhoz, hogy ezt a külső változást legyőzzük, belsőleg kellene mássá lenni, átalakulni, hogy feltáruljon az emberi lélek mélysége és szépsége, és ott találjuk meg az elvesztett bizonyosságot. Vajon tudunk-e alkalmazkodni a világméretű változásokhoz, képesek vagyunk-e magunk is alakulni és változni?

Jó példa lehet Amerika felfedezése. Kolumbusz Kristóf Spanyolországban a tengerparton sétált, amikor egy gyümölcsöt sodort elébe a tenger árja. Ránézett, és ezt mondta: ez nem Európából való. Közben egy táblára esett a szeme, amelyen ez állt: „Non plus ultra", azaz nincs tovább. Döntenie kellett, és ezt mondta, ez a tábla nem mond igazat. Van tovább. És elindult a nagy útra, és a felfedezés 1492 után a világ mérhetetlen gazdagodásához vezetett. Kár lett volna félni, és nem elindulni az új világ felfedezésére.

A világban lévő változások pozitívak akkor lehetnek, ha maga az ember változik meg. Mert a világ sorsa, jövője az emberen is múlik. Talán első pillanatban túlzásnak tűnik ez a megállapítás, de gondoljunk Einstein szavaira, aki azt mondta: Nem az atombombában lévő hatalmas erőtől félek, hanem attól a gonoszságtól, amely az emberi lélekben rejtőzik. Az erőket ez mozgatja. Ezt a megállapítást korunk nagy pszichológusa Carl Gustav Jung is megerősíti, aki azt mondta: Minden az ember lelki minőségén múlik és nem a rajtunk kívül lévő természeten. A csomót a kötélen az ember köti meg, mely a halálhoz vezethet. Minden azon múlik, mi van az ember lelkében. Az átalakulásnak tehát innen kell kiindulnia.