Sipos Brigitta – Természetes nyugtatók

Sipos Brigitta – Természetes nyugtatók

A természetben élő embernek kevésbé van szüksége nyugtató tablettára, mert ő ezt beveszi a virág illatával, az ágak növekedésével, a szépen meg-megújuló természettel, a kikelt vetés learatásával.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Néhány éve idős házaspár volt a vendégem. Egyik gyönyörű délután Mihály bácsi leültetett maga mellé a tornácon lévő padra, és megkérdezte: Szoktál ide időnként kiülni és gyönyörködni az elibéd táruló látványba? Lelkiismeretesen bevallottam: Nem. Erre ő a következőt mondta: szüksége van erre a testednek és lelkednek is. Mély nyomot hagyott bennem ez az egyszerű jelenet, s azután többször is leültem arra a padra, jó volt nyugtatónak, békítgetőnek. S nem egyszer lett a gondolatok rendezésének a helyszíne. Azóta bár elköltöztem arról a helyről, de mindig igyekszem keresni egy-egy padot, ahol láthatok olyat, ami természetes, egyszerű, zöld, idegnyugtató, ahol kifújhatom magam és ahol szinte kívülről szemlélhetem az életet, a világot.

Annyi a rohanó ember, aki csak átsuhan az életen és az élet is ő rajta. Szüksége van, igaza van Mihály bácsinak, a testnek és a léleknek is arra, hogy olykor, amikor úgy érezzük, akkor is, ha ezer a dolog, meg-megálljunk, körbenézzünk és erőt, reménységet merítsünk abból, ami körülöttünk van.

A természetben élő embernek kevésbé van szüksége nyugtató tablettára, mert ő ezt beveszi a virág illatával, az ágak növekedésével, a szépen meg-megújuló természettel, a kikelt vetés learatásával. Munkájának folyamata azt erősíti meg, hogy egyszer minden meghozza a maga gyümölcsét, néha többet, olykor kevesebbet. De a vetés után van aratás. Az eső után megújul a természet, kizöldül a fű.

Erdőket, virágoskerteket, mezőket, réteket azonban az is láthat, akit a hétköznapok a négy fal közé szorítanak, csak venni kell a bátorságot arra, hogy ki-ki időt szakítson e természetes nyugtatókkal való élésre.

A mai ember környezete: a betonfalak és zsúfolt autóutak, a nagy bevásárló központok és óriási parkolóik gyakran felzaklatják, idegesítik az egyébként is megterhelt egyént. De egy pici virág, amelynek növekedését, virágzását napról napra megfigyeljük, mégis képes mosolyt varázsolni a gondterhelt arcokra és derűt csempészni még a borús szívekbe is.

Mert az erdőkben, parkokban, kertekben, balkonokon az apró szirmok, a lazulást segítő zöld tónusuk mind-mind Isten ujjlenyomatai, kézjegyei és ekként természetes nyugtatók az ember számára.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...