Ahány nyelv, annyi ember – Dr. Enghy Sándor

Szeptember 26-án van az Európa Tanács és az Európai Bizottság által együttesen útjára indított „Nyelvek Európai Napjának" ünnepe. A szándékot értem. Ahány nyelv, annyi ember. Vezetőink ezzel a sokszínűséggel találkoznak és a demokrácia törvényei szerint nem tehetnek mást, mint azt, hogy tiszteletben tartják a kulturális és nyelvi sokszínűséget. Ha a nyelv a kommunikáció eszköze, feltétlen segíti a megértést és a tájékozódást egy adott nyelv ismerete, és kiszélesedik ott a világ, ahol a nyelv ezt lehetővé teszi. Akinek vannak idegen nyelvű barátai az tudja, hogy ez mit jelent. Meg az is, akinek idegen országban akadt már problémája és nyelvtudása segített a probléma megoldásában. Azt is tudjuk, hogy a nyelv kultúrát közvetít, hiszen bizonyos szokások kötődnek azokhoz, akik egy nyelvet beszélnek, s tulajdonképpen azért is annyi az ember, ahány nyelvet ismer, mert mindenkinek meghatározza egyéniségét, személyiségét az a kultúra, amelyet a nyelv hoz magával. Nem csak a kifejezések, szóképek változnak a nyelvvel, hanem azok az adott kultúra logikája szerint alakultak úgy, ahogy az a nyelv tanulása folyamán ismertté válik. Az Északi sarkon például nem sokat mond a bárányhoz kapcsolódó képek üzenete, mint ahogy Afrikában sem meghatározó a jégkunyhó miliőjében fogant nyelv egy-egy nüansza. Persze, hogy több az, aki több kultúrával érintkezik, hiszen az hat rá, információt hordoz, személyiséget alakít. Jogos a szándék, hogy tanuljunk nyelvet, mert értenünk kell a másik embert és problémáink megoldásához nekünk is szükségünk lehet arra, hogy minket értsenek. A gondom azonban az, hogy az ember nyelvtudással is marad az ember. Ismerek sok nyelven beszélő családokat, ahol nincs boldogság. A személyiség fejlődött a nyelvvel, a kommunikáció lehetőségei is kitágultak, de az ember megmaradt embernek. A nyelv ellenére, amely segített a kibontakozásban, de az alapvető emberi indulatok is megmaradtak. Változott, több lett az ember a nyelvvel, de a szeretet nem lett több egymás iránt. Nem lett teherbíróbb a kapcsolatban, nem párosult igazi megértéssel. A nyelvek ünnepének része az is, hogy a jelnyelvre figyeljünk. Azok nyelvére, akiket valamilyen korlát akadályoz a kommunikációban és nem pusztán az akusztika lehetőségeit használják, hanem a beszéd eszköze helyett jelek útján is tájékozódnak, mert például süketek. A jelnyelv az esélyegyenlőség biztosításának nagy lehetősége az oktatásban. Aki nem hall, az is tanulhat a kézben tartott kommunikáció segítségével. A nyelv mindenképpen a kommunikáció eszköze, de akik a kezek jelét sem látják, mert vakok, azok az újjukkal éreznek. A gyermek grammatikai eszközök híjján kommunikál, sajátos nyelvvel. És sorolhatnánk a kommunikáció sajátos fajtáit egy-egy csoporton, családon belül, vagy az állatvilágban. Ahány nyelv, annyi ember, a lehetőségeket tekintve. Fejlődő világunk tele van tehát lehetőséggel, amellyel élni lehet a nyelvoktatás, a nyelvtanulás, a kommunikáció területein. Nagy kérdés azonban, hogy él-e az ember e lehetőségeivel és valóban több lesz-e ezáltal a világ? A jelek nyelve már régóta közvetíti az üzenetet, hogy baj van. Bábel tornya óta akadálya van a megértésnek a nyelvben, ámde pünkösddel lehetőség, út nyílt a nyelveknek az egyező hitre és megannyi embernek arra, hogy újból Ember legyen.