Példázat az indiánokról – Héder János

Egy amerikai indián és a barátja New York központjában a Time Square környékén sétáltak Manhattan-ben. Az ebédidő közeledett és az utcák megteltek emberekkel. Az autók dudáltak, a kereszteződésben csikorogtak a taxikerekek, vonítottak a szirénák, és a város e hangjai szinte süketítettek. Egyszer csak váratlanul megszólal az indián:

– Hallom a tücsköt énekelni!

A barátja azt válaszolja:

– Tessék? Biztos megbolondultál. Nem hallhatod a tücsköt ilyen zajban.

– Nem, tökéletesen biztos vagyok benne, hogy hallom a tücsköt — válaszolt az indián.

Az öreg indián még egy percet hallgatózott, aztán elindult egy nagy beton cserépedény felé, amelyben néhány bokor nőtt. A barátja nagyon elcsodálkozott rajta.

– Ez lehetetlen... Emberfeletti hallásod van! — állapította meg.

– Nem — válaszolta az indián —, az én füleim nem különböznek a tieidtől. Minden csak attól függ, hogy mire figyelsz.

– Ez nem lehet igaz! — mondta a barátja. — Én soha nem hallanám meg a tücsköt ebben a nagy zajban.

– Igen, ez így van — hangzott a válasz. — Engedd, hogy megmutassam neked!

Az indián zsebre dugta a kezét, néhány apró pénzérmét emelt ki belőle, s a járdára dobta. Annak ellenére, hogy az utca zajban úszott, arra lettek figyelmesek, hogy minden ember tizenöt lépésre tőlük megáll, megfordul, s megvizsgálja, nem az ő pénze hullott-e a földre.

– Érted már, miről beszélek? — kérdezte az öreg indián. — Minden csak attól függ, hogy mi a fontos számodra.

Így vagyunk a mindennapokban mi is életünk zajaival. Arra figyelünk, és azt vesszük észre, amit magunk tartunk fontosnak és értékesnek. A mai világ a múlandó, pillanatnyi érték után szalad — sokszor a legközelebbi szeretteinket, akik szeretnek, s akiket szerethetünk, nem vesszük észre. Mi jelent értéket számodra? Ha csak a rosszat látjuk, akkor arra van tájolva életünk iránytűje. Keressük a jót! Szemlélődjünk a világban, és akkor gyönyörködhetünk annak szépségében: életünk megtelik jó dolgokkal.