Gondolatok egy román-magyar meccs előtt – Fábián Tibor

Sokat gondolkodtam azon, mit mondhat egy egyházi sajtós ebben a témában. Kell-e buzdítás, kell-e hazafias megszólalás? Kell-e egyáltalán mást mondjon, mint bárki más?

Mindenekelőtt: Ez csak egy meccs, nem háború. S ez sem kevés. Huszonegyedik századi sportvetélkedő. Jó lenne, ha az is maradna. Jó lenne, ha sok-sok magyar örömét hozná.

A sportsiker sokszor az összefogást, a nemzeti összefogást és büszkeséget eredményezi. Egy kis nemzetként számon tartott ország népe, sikerei után ráébred: „Él nemzet e hazán".

Jó lenne, ha önmagunkat győznénk le. Jó lenne, ha sok millió magyar ember, akik válságos időkben keresik kenyerüket, másnap úgy ébrednének, hogy büszkék fiaikra, büszkék nemzetükre.

Számomra nem az eredmény számít. Hanem a részvétel. Tudunk-e bátran, felemelt fejjel játszani? Tud-e hatással lenni tizenegy ember az ötvenezres katlan népére?

Tudunk-e méltóságot, bátorságot, sportszerűséget, a nemzet képviseletét árasztani? Ez itt a tét. S nem is kevés.