Képviseleti demokrácia, civil ellenőrzés alatt – Elek György
Egy olyan civil szféra, amelyik a hagyományos értékrendek megőrzését tűzi ki célul, és nem hallgat a politikai nyomásra, nem hajlandó a megalkuvásokra, el tudja érni azt, hogy egy közösség alulról szerveződve, képviseleti módon is elérje céljait...
Sokat foglalkozik a politikum és a civil szféra az utóbbi hónapokban Románia regionalizálásával. Ez valahol érthető is, hiszen ha csak Szatmár megyét vesszük figyelembe, most amikor a megye lakosságának a harmincnyolc százaléka magyar, nehezen elért kompromisszumos megoldásokkal sem tudjuk kivívni jogainkat, mi lesz akkor, ha egy kolozsvári régióhoz tartozva a magyarság részaránya jóval húsz százalék alatt lesz? A kérdés az: hogyan tudjuk ezt megakadályozni? Még akkor is nehéz helyzetben lennénk, ha sikerülne elérni azt, hogy tizenhat régióra osszák fel az országot. Az RMDSZ népszavazást akar kezdeményezni, hogy kérdezze meg a lakosság véleményét, hogyan látják az emberek az ország közigazgatásának az újraszervezését. Érdekes felvetés, ugyanis a lakosság a parlamenti választásokon a képviseleti demokrácia elvei alapján már felhatalmazta a honatyákat, hogy képviseljék őket, négy éves mandátumot kaptak, végezhetik a dolgukat és négy év múlva elszámolhatnak az eredményekkel. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy ha valami nem sikerül, azt mondják, nem tehettünk többet, kevesen vagyunk. Sokan erre azt mondják — bár ez nem mindig indokolt —, hogy akkor mit csináltak ott négy év alatt? Ha mélyebben elgondolkodunk azon, hogy mit tehetnek honatyáink a parlamentben azért, hogy érvényesítsék jogainkat, számtalan választ találunk, de nem fogjuk tudni eldönteni, melyik az igaz. A jelenlegi hatalmi berendezkedés célja a globalizáció. Ez attól a pillanattól kezdve nyilvánvaló, amikor megdöntötték a kommunista rendszert és azóta is igyekeznek egy akolba terelni Európa népeit, keverve azokat a világ népeivel. A pénzpiacra épített rendszernek nincs meg a várt ereje, annyi viszont tény, hogy embertelen. Célja a kultúrák összemosása, a hagyományos értékrendek lerombolása stb. Egy húsz százalék alatti kisebbség számára egy régióban csak akkor biztosított a jövő, ha azok képesek önfenntartóak lenni, és olyan civil szervezeteket létrehozni, amelyek ellenőrzésük alatt tudják tartani a politikumot. Egy olyan civil szféra, amelyik a hagyományos értékrendek megőrzését tűzi ki célul, és nem hallgat a politikai nyomásra, nem hajlandó a megalkuvásokra, el tudja érni azt, hogy egy közösség alulról szerveződve, képviseleti módon is elérje céljait.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





