Halottak napja – Dr. Enghy Sándor
Nem ott van értelme a búzamag földbe kerülésének, halálának, ahol az kikel és kenyér lesz belőle, amit valaki megeszik és lesz ereje valamilyen problémát megoldani, például orvosként gyógyítani, vagy egy települést jól vezetni? És ezek csak egyszerű példák...
Amikor felénk azt mondják valakiről, hogy napja van, akkor ez valami olyasmit jelent, hogy egy kicsit többet ünnepelt, most tekintettel kell rá lenni. Amikor a Föld napjáról beszélünk, akkor hasonló a helyzet, felelősségünket gyakoroljuk az iránt, amit egyébként elhanyagolunk, és elhatározzuk, hogy jobban figyelünk rá. Halottak napjával kapcsolatban másra gondolunk. Rájuk figyelünk, de tudjuk, hogy már értük nem tehetünk semmit. Rájuk vagyunk tekintettel, de valójában már nem rájuk, hanem az életre figyelünk. Hozzájuk, akik halottak, hiába kötődünk, nekik nem használ semmit, mert már nincsenek. A halottra nem úgy vagyunk tekintettel, hogy ő abból profitál. Sem úgy, mint a Földre, amely „megérzi", ha szeretjük, mert akként bánunk vele. A halottaknak úgy van jó napjuk: Hiányzanak ugyan, de úgy élünk, hogy mi pótoljunk valamit ott, ahol mások hiányt szenvednek. Rájuk már nem fordítunk időt, mert nekik semmi hasznuk abból. De akik körülöttünk vannak, azok élvezhetik a gyümölcseit annak, ahogy mi az előttünk jártak időfelfogásának tanulságait megéljük. Rabindranath Tagore A kertész-ben mondja, hogy „Az ábrándok földi virágait örökké frissen tartja a halál." Hát persze. Mert aki ábrándozik, annak vágyálmai vannak, az a valóságban nem létező helyzetet képzel el ugyan, de legalább a jövőbe néz. Aki még ábrándozik, az nem vesztette el minden reményét. Annak a halál is élni segít, mert amikor arra gondol, megbecsüli az életet, ami maradt és annak virágait őrzi, megmaradásáért küzd, azt ápolja, gondozza. Így van értelme visszanézni. Ha attól az élet gazdagodik. Mert ugyan aki szeretett, már nincs, de aki maradt, az élvezheti többet a szeretetet, ha azt én adom, mert volt kitől kapnom, volt forrása, ami nem apadt ki. Sőt, felbuzdul – ha jól értem a múlt összes tanulságát. Ez pedig csak abból derül ki, ha a halálba mentek tanulsága nyomán több lesz a kézzelfogható szeretet, odafigyelés az élőkre és mindaz, ami az életet életté teszi. Mert hát nem ott van értelme a búzamag földbe kerülésének, halálának, ahol az kikel és kenyér lesz belőle, amit valaki megeszik és lesz ereje valamilyen problémát megoldani, például orvosként gyógyítani, vagy egy települést jól vezetni? És ezek csak egyszerű példák. De mennyi van még. Bizony rossz példa is. Amikor a halottak napja nem teszi szebbé az élők napjait. Ma frissülnek a virágok, de a folyóvíz mellé ültetett fa virágaiból idővel gyümölcsök lehetnek. Másképp nem is lehet értelme a halottak napjának.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





