Vannak még jó emberek (6) – Ambrus Erika

Azt hiszem, csoportosan jót tenni, talán ez a legjobb csoportfejlesztő tréning, vagy szabatosabban a legjobb, leghatékonyabb közösségépítő alkalom.

Könnyű a lelkésznek, mert az Isten is segíti őt, gondolják sokan. Igen, ez így van, de azért vannak pillanatok, helyzetek, amikor a lelkész is elgyengül, pláne, ha nő, pláne, ha gyermekeiért aggódó anya. Egy kis falu parókiáján éltünk, gyermekeim kicsik voltak. A faluban nem volt központi vízvezeték, mindenki a saját kútját használta, onnét nyerte a vizet. Csakhogy egyszer ez a kút bedőlt, s nem volt ember, aki oda lemászott volna, hogy azt kitisztítsa, hiszen évszázados kövek omlottak bele a vízbe. Nem volt más lehetőség, új kutat kellett fúratni. Ha azonban szegény az eklézsia, nem megy ez olyan könnyen és főleg gyorsan.

Figyelték már valaha is, hogy egy háztartásban mennyi víz fogy el egy nap? Mi akkor rádöbbentünk, rengeteg. A mosakodáshoz, főzéshez, mosáshoz, takarításhoz, állatok itatásához – s egy ló rengeteg vizet iszik meg egy nap. Hát még négy! – úgy hordtuk a vizet egy olyan 300 méterre lévő házból nagy műanyag kannákban. Egy csomó energiánk elment erre, az időről ne is beszéljek. Mire a gyermekeim esti fürdéséhez megmelegítettem a vizet, öreg este lett. Nem is tudom, hogy tudtak a régiek élni vízvezeték, villanyáram nélkül. Mi már annyira hozzászoktunk ezekhez, hogy megáll az élet, ha valamelyik egy időre kiesik.

Egy lelkészgyűlésen, mikor Pál apostol azon szavait boncolgatta az egyházmegye lelkészközössége, hogy ő tud bővelkedni is meg szűkölködni is, ha kell; nem bírtam szó nélkül. Elmondtam siralmas helyzetünket a kollégák előtt, talán a helyzetet is restelve, meg azt, hogy panaszkodok, s a nagy előddel szemben nem tudok szűkölködni. Megvilágítottam azonban, hogyha nekem magamnak kellene szűkölködnöm, nem okozna problémát, tudták a szolgatársak maguktól is, hogy sok nehéz körülményt elviseltem már, csakhogy Pálnak nem voltak gyerekei, nekem meg igen, s talán a szűkölködés korlátja éppen ez, amikor már nemcsak magamról van szó, hanem a gyerekekről is.

A gyűlés végén esperes úr kiküldött egy kis sétára, s mikor visszamentem, kezembe nyomott egy elég szép összeget, a szolgatársak összeadták, pedig egyik lelkészt sem veti föl a pénz ezen a vidéken. Hogy ez legyen a kezdet, az alap, hogy mozduljunk már valamerre, mert értették, mi bajom nekem Pál apostol szűkölködésével.

Valóban ez volt az alap, a kezdet, a motiváció a gyülekezetnek, hamarosan elkészült az új kút. Reméljük, ez sem bedőlni nem fog, sem kiapadni.

Mert vannak kiapadhatatlan kutak, ott, benn az emberi szívekben. A szolgatársak miért segítettek? Így, csoportosan? Mert lelkészek? Nem, mert jó emberek, mert igenis, vannak még jó emberek!