Vannak még jó emberek (7) – Ambrus Erika

Ha az emberrel a szerettei, családja, barátai tesznek jót, azt természetesnek könyveljük el, persze, ha jön a lelki pofon tőlük, az jobban is fáj. Azonban mikor idegen segít rajtad, csupa nagybetűvel vésődik a szívedbe: VANNAK MÉG JÓ EMBEREK.

Nem tudom, gondolkodtak-e már azon, mitől jó valaki? Vele is történt valami jó és azt akarja visszaadni, vagy csak egyszerűen így kódolt?

Talán erre is válasz a következő történet. Nemrégiben barátnőmmel borfesztiválon jártunk. Annyiféle fesztivál van manapság, csak ebből a fajtából, a jó bornak cégért biztosítóból is, hogy válogathatunk, hová menjünk.

Egy olyan sokemberes, multikulturális fesztiválra esett a választásunk, ahol nemcsak a borínyenceknek, hanem a hasukat szeretőknek, de a jó zenéket kedvelőknek is volt miből válogatniuk. Ezen a nyáron kevés napos idő adatott, de ez kivételesen egy meleg nyári nap volt. Ettünk, ittunk, kóstolgattunk, édeset, sósat, alkoholosat, menteset; népzenét, rockzenét és egyebet hallgattunk, állatokat simogattunk, nézelődtünk; annyi látnivaló volt, kézműves udvar, játékudvar és sok minden, hogy már csak ebbe belefáradtunk volna. Hát még a hömpölygő tömeg! Kerülgettük egymást a borutcákban, testi épségünket féltve tömörültünk össze egy ostorát próbálgató fiatalember kísérletei előtt, sorakoztunk ételért, italért, sajtkülönlegességekért, miegymásért, még a tiszta ivóvízért is sorba kellett állni, perceket várni. És beszélgettünk. Egymással is, meg a sok szembejövő ismerőssel is. Elfáradtunk. Jól esett volna egy kávé.

Meg is találtuk a kávésstandot egy kürtöskalácsárus és egy kalapárus között, beálltunk a sorba, a kávéillat beleivódott a bőrünkbe is míg várakoztunk. Aki dohányos - én az vagyok, s ugyan nem célom a dohányzást reklámozni, attól még tény, hogy vagyunk egypáran, akik füstölgünk eleget -, tudja, hogy a jó kávé nem a kávészemek pörkölésétől, a kávéfőzőgép márkájától, a kávé ízesítésétől, tejtől, cukortól lesz jó, hanem a mellé elszívott cigitől. S nekem akkorra a cigim már elfogyott.

Ránk került a sor, kikértem a kávéinkat, s megkérdeztem a kávéárus srácot, nem tudja-e, hogy valahol a fesztivál területén árulnak-e cigit. Nem tudta, de úgy vélte, hogy ilyen árus itt nincs. (Lám, a szervezőket cigarettagyárak nem támogatták!) Hangot adtam a szomorúságomnak, hogy már pedig a kávé csak cigivel jó. Elég elkeseredett arckifejezést is vághattam, mert a fiú benyúlt a zsebébe, elővett egy cigarettásdobozt, s megkínált. Meggyújtotta a cigimet, s annyit kívánt, legyen jó napom.

A kávét kortyolgatva konstatáltam, a kávé nem is a cigitől esik jól, hanem a kávéárus fiatalember eme gesztusától. Hogy ő is volt már hasonló cigitlen pillanatában, mikor valaki megkínálta, vagy egyszerűen csak örömöt akart okozni, mert így van kódolva? Nem tudom, de mindenesetre jó érzéssel konstatáltuk barátnőmmel, vannak még jó emberek.