Erőpróba őrlőmalmában – Elek György

„A magyarok nyilaitól ments meg, uram, minket...” — így imádkoztak Európa népei a magyar nép vándorlása, honfoglalása és kalandozása idején. Hogy miért féltek akkor a magyaroktól, ma már a történészek sokféleképpen magyarázzák, nem az a lényeg, hogy melyik magyarázat az igaz, hanem az, hogy mikor és miért kezdődött el a törés, amikor már nem a magyaroktól féltek Európa népei, hanem a magyarok kezdtek elveszteni minden csatát? Nevezhetjük ezt a törést Lech mezejének, Mohácsnak, majtényi síknak, Világosnak, Trianonnak és így tovább, minden bukás mögött ott van a hatalom megszerzéséért folyó harc előidézte széthúzás. Attól a pillanattól kezdve, amikor a magyar népnek sikerült átjutni a Vereckei-szoroson, Európa ellensége lett. Attól a pillanattól kezdve Európa népei mindent megtettek azért, hogy őrlőmalmukban megsemmisítsék ezt a népet. Ebben sokat segítettek a magyarok is István és Koppány harcától kezdve az Árpád-házi királyok trónviszályain, a vallásháborúkon, majd az ideológiák harcán át napjainkig. Sohasem a megmaradás volt a fő cél, hanem az egyéni és csoportérdekek érvényesítése, valamint a hatalom megszerzése és megtartása. Nem mondhatja senki, hogy nincs szükség a hatalomra ahhoz, hogy egy nép, egy nemzet megvalósítsa álmait, de egy népnek, egy nemzetnek csak közös álma lehet, a közös álmokért pedig csak egységesen lehet kiállni. A magyar történelemből ismert nagy bukások mindig annak az eredményei voltak, hogy egyik-másik vezérünk egyéni vagy kis csoportérdekek miatt elárulta, cserbenhagyta a közösséget. Ma már legtöbbször a nagy veszteségeink kapcsán szervezünk megemlékezéseket, elsíratjuk a múltat, kétségbeesve beszélünk a jövőről, és nem vesszük észre, hogy amíg mások mozognak, addig mi ülünk, és csodálkozunk, vagy megpróbálunk magyarázatot keresni, mi lehet az oka, ki a felelős azért, hogy mindig mi kerültünk a nyilak célpontjaiba.