Gondolatok a családról – Elek György

Gondolatok a családról – Elek György

Sokan úgy érzik, hogy a család teher: akadályoz a karrier kiépítésében, megfoszt a szabadságtól, egyfajta keret, amihez mindig igazodni kell...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Bernie Siegel szerint a család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudunk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása. Virágzás, virulás és virágba borulás.

Ezeket a szavakat sokan már időszerűtleneknek tartják. Sokan úgy érzik, hogy a család teher: akadályoz a karrier kiépítésében, megfoszt a szabadságtól, egyfajta keret, amihez mindig igazodni kell. Ezért van az, hogy nagyon sok lány késlelteti a férjhez menést, a fiúk nem vállalják a férj szerepet, emiatt van az, hogy egyre kevesebb gyerek születik. Ekkor jön a másik veszedelem: a megkötött házasságok több mint fele felbomlik, a férjek rossz útra lépnek, a feleségek egy ideig reménykednek, hogy megváltozik életük, de legtöbbjük rosszabb helyzetbe kerül, vagy magányossá válik. És ami a legszomorúbb: az elvált szülők gyereke lelki sérüléseit semmilyen módszerrel sem lehet gyógyítani.

Hol csúsznak el a családok? Ki, mikor hibázik, és miként lehetne elkerülni a hibákat? Nagyon sokan a régi családmodell elvesztésében látják az okot. Mások azt vallják, hogy a televízió és az internet hatása az, hogy sokan nem vállalják a házasság kötelékét, a gyereket, és az, hogy egyre kevesebb a jól működő család.

Hol van a hiba, kérdezzük, hiszen még mindig alig van lány, akinek ne tartozna legnagyobb álmai közé az, hogy mennyasszony legyen? Amikor ismét divatossá vált a templomi esküvő, és egyre többen mondják ki a „holtomiglant"? Talán itt rejtőzik a válasz, ezekben a szavakban. Hogy mindent a divat diktál. Hogy meghalt az adott szó iránti tisztelet. Hogy már az „Isten engem úgy segéljen!" se szent. Hogy feledésbe megy a felelősségvállalás tudata. Hogy sokan elérhetetlen álmokban bízva rombolják le maguk mögött a biztonságba visszavezető utat. Hogy olyan virágok illatát hessegetik el maguktól, amelyek csak egyszer nyílnak egy életben. Pedig nehéz helyzetben mindenki megérzi a család hiányát.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...