Kötelességtudat – Rácz Róbert (ism.)

A ma embere újból és újból előáll, és bele kiáltja a nagyvilágba, hogy milyen jogokkal is rendelkezik. Manapság semmi mást nem tartunk számon, csakis a jogainkat. Jog a szabadsághoz, a szóláshoz, a valláshoz, a különféle világnézetek hangoztatásához, jog az élethez, no meg a munkához.

Lassan-lassan már olyan területeken is jogokat kezd magának követelni az ember, ahol szinte a jognak nincs is semmi keresnivalója. Jogom van a másikat semmibe venni, jogom van a másik ellenében is gyarapodni, kiteljesedni, jogom van az életteremet tágítani, és az sem baj, ha közben a másiké zsugorodik. Amikor a jogok hangoztatásának és megélésének semmi, de semmi sem szab határt, akkor olyan társadalmi feszültségek, konfliktushelyzetek alakulnak ki, amik egy idő után bizony csillapíthatatlannak bizonyulnak. Ha van valami, ami a jogok felelőtlen áradását és hangoztatását kordában képes tartani, hát akkor az a kötelességtudat.

A kötelesség minden szervezet működésének, minden közösség együttélésének, minden rendnek az alapja. A jog és kötelesség egyensúlyára van szükség. Nem billenhetne ki a mérleg nyelve.

Mostanság azonban nem beszélhetünk egyensúlyról, annál inkább súlypont eltolódásokról.

Mert miközben úton útfélen hangoztatik, hogy a munkához mindenkinek joga van, azt is látjuk, hogy gyakorta nem párosul a munkavégzés egyben kötelességtudattal, és akadnak, akik aktákat tologatnak, akik emberi életeket helyettesítenek földi halandó számára érthetetlen egyenletekbe, akik íróasztalok mellett hoznak népnyomorító intézkedéseket. Teszik mindezt felelőtlenül.

Kibillenve a mérleg, mert kötelességtudat nélkül születnek olyan döntések, melyek megint csak azt támasztják alá, amit Orwell írt az Állatfarm című munkájában, hogy itt mindenki egyenlő, de azért vannak egyenlőbbek. És nem érdekes? Ezek az egyenlőbbek mindig a legnagyobb felelősséggel felruházott döntést hozók, kezüket emelők, gombokat nyomogatók.

És nincs egyensúly, mert a kötelességtudat hiánya kialakította azt az egyoldalú rendszert, amelyben kötelessége mindig csak az egyik félnek van. Gondoljunk a bankok egyoldalú szerződés módosításaira, a hivatalok aránytalan határidő kiszabásaira, mert míg az egyik oldalon van 60 nap valamire, a másiknak csupán 15 napja marad.

De milyen kötelesség hajtja és milyen mérleget tart kezében korunk modern Jusztíciája, aki sokszázezres, vagy akár milliós havi fixszel bír, és aki minimálbéreseket tesz utcára spórolás címszó alatt, de önön maga és a hozzá hasonlóak köszönik szépen, azért nagyon jól megvannak?

Ezekből is kitetszik, hogy a kötelesség egy nagyon különös valami, mert mindig csak a másikon kéretik számon, magunkon soha.

Kellene hát egy kötelességtudat-tükör, amibe reggeli ébredésünk után belenézve nem a másik, hanem a magunk feladatát, kötelességét látnánk meg! Lehet, hogy ismét egyensúlyba kerülne jog és kötelesség, kötelesség és jog mérlegnyelve.