Az önzetlenség ereje – György András (ism.)

Belépett a rendelő várótermébe, ahol szokás szerint sokan voltak, majd tépett egy sorszámot, és nagyjából kiszámolta, hogy körülbelül egy óra, míg sorra kerül.

Kisvártatva erős testszag kíséretében egy hajléktalan férfi csatlakozott a várakozókhoz, húzott egy sorszámot, és leült nagyjából arányos távolságra mindenkitől, a cetlit pedig maga mellé tette.

Többeket láthatóan zavarni kezdett a szag, ezért ablakot nyitottak, és szemrehányó pillantásokat vetettek a bozontos, büdös emberre. Feszült lett a hangulat, többen összesúgtak.

Egy jól öltözött, idősödő úr felnézett az újságjából, felállt, majd odasétált a lesütött szemű hajléktalanhoz, és leült mellé. A hajléktalan kicsit kényelmetlenül fogadta a közeledést, keveset szólt, közben reklámszatyraival babrált idegesen.

Ekkor nyílt a rendelő ajtaja, kilépett a nővérke, és szólította a következő sorszámot. A jól öltözött idősödő úr, ránézett a cetlijére, majd egy gyors mozdulattal jelezte, hogy itt van, itt ül mellette. A hajléktalan férfi zavartan nézett fel szomszédjára, majd maga mellé, ahová cetlijét tette. Legnagyobb ámulatára tényleg az a szám feküdt mellette, amit a nővér hívott, gyorsan felkapta a két táskát, és becsörtetett a rendelőbe.

Mindenki elképedve figyelte a jelenetet, többen hálásan pillantottak az idős úrra - újra nyugodt lett a hangulat. Mekkora ereje van egyetlen önfeláldozó jócselekedetnek is... ?! - futott át rajta -, majd kinyitotta az újságját, és csendben várt a sorára.