Élet vagy megélhetés – Sipos Brigitta (ism.)
Érdemes úgy rohanni, hogy közben nem tanuljuk meg kedvenc süteményünk receptjét az édesanyánktól? Tényleg a megélhetésért tesszük? S valóban ennyivel többet érne a magasabb életszínvonal, mint maga az élet?
Ez a cím lehet kérdés: élet vagy megélhetés? S akkor azt jelenti: választanunk kell: vagy élünk úgy ahogy, vagy jobb megélhetésre törekszünk. Sajnos, vannak emberek, akik csak kérdőjelet tudnak tenni az említett cím után.
De tehetünk felkiáltó jelet is a mondat végére. S akkor úgy hangzik, mint egy hatalmas sóhaj, amely tudatosan vagy tudattalanul ott van számos ember szívében, gondolatában, zsigereiben! S mögötte megannyi kérdés lapul: Élet ez egyáltalán, ami velem történik? Egyik napból szinte átpottyanunk a másikba. Hihetetlenül hosszúnak tűnhet egy nap, egy hét, s végül mégis kevésnek, rövidnek egy élet. Szinte már csak jelesebb eseményekkor találkozunk a rokonainkkal. Egy esküvőn, ahol rácsodálkozunk: hogy felnőttek ezek a gyerekek! Vagy egy temetésen, ahol rádöbbenünk: úgy elmennek mellőlünk emberek, hogy semmit sem tudunk rólunk. Vagy, ahogyan egyik tévé reklám mondja: amikor az apuka nem találja a gyermekét az óvodába, akkor tudja meg, hogy már iskolába jár.
Érdemes átrobogni az életen? Érdemes fékezhetetlenül sietni valami remélt jobb, biztosabb, boldogabb, anyagilag biztonságosabb élet felé, úgy, hogy közben lemaradunk a gyerekünk első lépéseiről, első napjairól az óvodában, az iskolában, az első szerelméről... vagy azokról a történetekről, amelyeket csak a szüleink mondhatnak el nekünk? Érdemes úgy rohanni, hogy közben nem tanuljuk meg kedvenc süteményünk receptjét az édesanyánktól? Tényleg a megélhetésért tesszük? S valóban ennyivel többet érne a magasabb életszínvonal, mint maga az élet?
Évekkel ezelőtt egy barátnőm Peruban majd Spanyolországban végzett missziói munkát. Láthattam egyszer a fényképes beszámolóját is ezekről az országokról. Peruban azóta se jobb az anyagi helyzet, de a nehéz körülmények között élő emberek arcán mégis mosoly volt. A spanyolországi felvételek között több volt a szomorú, bágyadt, életuntságot tükröző felvétel. Kerestem a választ, vajon mi lehet az oka ennek. Nem hinném, hogy megtaláltam. De az én feleletem erre mégis ennyi: Peruban éltek az emberek, Spanyolországban pedig a megélhetés gondjai háttérbe szorították az életet.
Élet vagy megélhetés! Biztos, hogy választani kell! NEM! Az viszont biztos, hogy az egyiket hangsúlyosabbá kell tenni a másiknak. Melyik lesz az egyik? Dönteni nekünk kell, attól függően, hogy melyik fontosabb a számunkra!
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





