Zárva – Szalay László Pál
Soha nem hittem volna, hogy majd belebotlok egy templomba, ahol kitették a zárva táblát...
Az Egyetemi sugárút és Rögbi út sarkán lehorgonyzott fehér teste hamar magához vonzza a tekinteteket. A kőtemplomok földjén meglepő ez a túlméretezett, vakító nyíl, ami az ég felé mered. Akár egy kilövésre kész űrhajó, csak épp nem a Rogers és Rosamond kiszáradt tavak partján áll, hanem a többszázezres Belfastban. A fedélzetét sem a NASA által szabadalmaztatott kütyükkel és panelekkel szórták tele, hanem úgymond, fapados társaság révén az egyszerűségre törekedtek. Nem digitális, hanem papír alapú hajónaplót használnak, ahol az útvonaltervben a fényévek helyett a „pálfordulat" dominál. A lélek-élet utazásra kész, én tolnám is be az égszínkék kapukat, hogy „csillagvilágokat elhagyva" mennyei megtapasztalásokkal gazdagodjam. De jaj, a First Church of Christ, Scientist bejáratán lakat, élet-hajók innen egyhamar nem indulnak, a templom kikiáltási ára 700.000 font. Soha nem hittem volna, hogy majd belebotlok egy templomba, ahol kitették a zárva táblát.
Vajon miben különbözik ettől a magyar vidék? A járásokról kiadott friss értékelés alapján több mint a felük komoly segítségre szorul. A megrekedtség, a bezárt állapot egyaránt sújtja az egyéneket és a közösségeket. Az unióból érkező extra juttatásokkal feltámasztható-e a sorstalanságba révedő, élete kincseit kiárusító vidéki komé? Az elvándorlás, a munkanélküliség, az alulképzettség, a versenyképtelen fizetések, a bódulat vigasz, a terméketlen szülőföld trauma, az ötlettelenség, a bürokratikus béklyó, a gyógyító csodadoktorra várás csak tovább traumatizálják az állapotokat.
Mindenesetre intő jel lehet a párhuzam a Good Will Hunting című film főhősével. A zseniális Will-t adottságai hiába predesztinálnák magas beosztásba, egyetemi katedrára vagy akár a nemzetbiztonsági hivatalban ködfejtői munkakörbe, ha dél-Boston nem engedi. Bontási munkák, takarítói állás, utcai bunyók, bandázás, s közben a briliánst érő elme a partvonalon vesztegel. A saját sorsának felfejtése nélkül a kárhozat lépcsőjén csücsül, s várja ítéletének beérését.
Anyagba zárva. Milyen furcsa kifejezés, hiszen a megtestesülés, a formára találás az önkifejezés egyik módja. Lugossy Mária szobrászművészetének sajtossága a zárvány. Amikor a különböző anyagok és formák elegyét hozza létre, a megszületés pillanatát teszi láthatóvá. A masszív tömbből előbuggyanó alakot szuggerálva, lelkesítve nézem, váljék ki a sötétségből, a dermedtségből, ébredjen önnön létére végre. Az alkotásban sajnos az is ott rejlik, hogy a torzóba lehelt vitalitás elillan, és a zárványban reked a sorsalak. Mielőtt elhagyná teremtő anyagmedrét, az visszarántja, így a kitörési kísérlet léte megszilárdult álom marad.
Időbe zárva. Különös megtapasztalás, ha valaki korszakok határán él. Együtt fejlődik, változik valamivel, de közben elérkezik valami gyökeresen más. Értem-e, vagy kifürkészhetetlen számomra az eljövendő, az időkapszulámat nem érinti? Amikor betelt, bárhogy szeretném egyben tartani a sorskorsóm, ezernyi darabra pattan és az évszámok a hozzájuk ragasztott diadallal szerteszét gurulnak. A DeWitt óragyár a száműzött császár, Napóleon hajszálait szerezte meg egy árverésen. Tervük, hogy az új limitált példányszámú modellbe magát Napóleont zárják. Miközben a kis korzikai az örökkévalóság muzsikájába merül, értetlenül áll a füle mellett motoszkáló másodperc taktusa előtt.
Békés Márton szerint a digitális világ csapdájából a képzelet és a kreativitás lehet a szabadulás kulcsa. Luthernek Wartburg vára kényszer börtönként funkcionált, de közben felbecsülhetetlen munkát végzett a bibliafordítással. A klastrom a zártság iskolapéldája, de az alkotásnak és a kísérletezésnek micsoda terepévé lehet. János apostolt a meggyőződése miatt Patmosz szigetére száműzték. János viszont látomást kapott, ajtó nyílt meg és pecsétek pattantak fel előtte. „...íme, nyitva van egy ajtó a mennyben..." (Jel 4:1) Az itt szereplő anoigó szó nem csak megnyílni értelemben használatos, hanem lehetőségként is. A „Zárva" ugyan korlátoz egy módon, de lehetőséget is teremt. Te megtalálod benne? Az Egyetemi sugárúton veszteglő lélek-hajóval ez történt. Egy másik közösség fantáziát látott benne és egy évnyi szünet után újra a csillagvilágok felé viszi utasait.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





