Szelektív memória – Czeglédi Péter Pál (ism.)

Az ember jól ismeri a szelektív hallás fogalmát. A szelektív hallással rendelkező személy általában csak azokat a dolgokat szűri ki egy beszélgetésből, amelyeket ő maga hallani szeretne.

Ezt negatív tulajdonságként értelmezzük. Ám van ennek pozitív hozadéka is. Jó az, amikor valaki el tudja engedni a füle mellett az alaptalan vádakat, rágalmakat és gyalázkodásokat.

Ha egy személyre gondolunk, a szelektív memória is lehet jó és rossz egyaránt. A tragikus élmények tudatalatti szelektálása minőségi életünk egyik garanciája lehet. A legegyszerűbben egy szita képével lehetne ezt szemléltetni. Minden emlék rostába kerül s egy részük – amelyek veszélyeztetik az életünket – ki is hullik a lyukakon keresztül.

A szelektív memória éppen úgy, mint a szelektív hallás, lehet hasznos dolog, ám komoly annak a veszélye, hogy szándékosan vagy éppen tudat alatt visszaélünk ezekkel a lehetőségekkel.

Az egyének után nézzünk meg a közösségeket. Lehet ez egy család, egy munkatársi közösség, baráti társaság vagy éppen egy nemzet, de akár az egyház is.

A közösségek esetében a szelektív hallás és a szelektív memória mindig veszélyes. A szelektív hallás egy közösségnél mindig oda vezet, hogy valaki hangját nem találják meghallani, s így végső soron a közösség alapvető funkciója kerül veszélybe. Éppen így, egy közösség memóriája sem lehet szelektív, hiszen csak úgy tud fejlődni s előbbre jutni, ha szembesül emlékeivel és azon keresztül értelmezi a jelenét.

A fogyasztói társadalom alapvetően a szelektív memóriát támogatja. Töröljünk ki minden kényelmetlen mozzanatot, emléket és képet saját és közösségünk életéből, hogy minél felszabadultabban tudjunk élni és fogyasztani a mának élés során. Ám a féktelenné váló emlék-szelekció végső soron saját magunk és közösségünk identitásának elvesztése felé sodor bennünket.

Tehát bármilyen emberi közösség csak akkor lehet és lesz sikeres, amikor képes mindenféle szelektálás nélkül, bátran és alázatosan szembenézni önmagával.