Mai fiatalok – Kocsis Áron (ism.)

Talán sokszor kezdtük már egy-egy mondatot ezzel a bevezetéssel: „Ezek a mai fiatalok..." Felháborodásunknak adtunk hangot, mert nem voltak tisztelettudók, nem álltak fel a buszon, villamoson, hogy átadják helyüket egy idős asszonynak, egy kisgyermekét cipelő édesanyának. Talán ezzel a fordulattal indítottuk el panaszáradatunkat, amikor felsóhajtottunk, hogy a „mai fiatalok", bezzeg a mi időnkben... Rázzuk a fejünket, amikor látjuk a fülhallgatóból áradó zene falai mögé húzódott tinédzsereket. Ráncoljuk a homlokunk, amikor közönségesnek ható vagy számunkra érthetetlen szavakat, szlenget használó fiatalok beszélgetését halljuk. Bosszankodunk, amikor a hétvégi szórakozás, társas érintkezések, azaz, a „buli" nyomait kerülgetjük szombat és vasárnap reggel a piacra vagy a templomba menet. Felfoghatatlan számunkra, hogy vajon a tizenévesek miért sietnek mindennel és mindenkor. Lamentálunk, hogy mi lesz a fiatal generációval, hogyha harmincévesen még a szüleivel él, nem házasodott meg és nem is tűnik úgy, hogy szeretne valami komolyat kezdeni az életével.

Mint a tűzijáték rakétái úgy robbannak sokszor az idősebb generáció tagjainak hol jogos, hol kevésbé jogos véleménye, kritikája. Talán tényleg így lenne, hogy a mai 21. századi fiatal olyan bosszantó a viselkedésében, kultúrájában? Igaz lenne, hogy csak jelene van a mai fiataloknak és a jövő túl bizonytalan és kiszámíthatatlan a számukra? Valóban nem ez a nemzedék a jövendő ideális letéteményese és várományosa? Lehet, hogy ezekben a nagy ki- és megélésekben a teljes pusztulásba rohannak a fiatalok?

A generációs szakadékokat mélyítjük és a meg nem értés falait egyre csak emeljük, ha elfelejtkezünk egy fontos dologról. Ha hagyjuk, hogy kikopjon egy „régi jó szokás", csupán nő a távolság fiatal és idősebb között. Ha nem törjük meg a hallgatást, akkor még inkább erősíthetjük egymás keserűségét, mert messze sodródunk egymástól. Nem a nagy társadalmi megmentő csomagok segítenek majd és nem is a „sült galamb" fog jóllakatni bennünket, hanem egy kis szó és egy kis csend. Akkor kerülhetünk közelebb újra egymáshoz, akkor értheti meg jobban idős a fiatalt és fiatal az időst, ha képesek vagyunk egymással szóba állni.

A hallgatást, a jó-szavak nélküli állapotot legtöbbször az tartja fent közöttünk, hogy megakadunk a kategóriák, a skatulyák szintjén. Rendszerezzük, osztályozzuk, hogy egy-egy fiatal, stílusjegyei, zenei érdeklődése, fogyasztási szokásai alapján vajon hova is tartozik: emós, rocker, rapper. Azt nézzük, hogy külsőségeiben, kifejezéseiben, megnyilvánulásaiban mit hordoz és nem azt, hogy ki is van ezek mögött. Általánosítjuk őket, talán azért, hogy ne egyénekről, személyekről kelljen beszélni, hanem csak úgy általában „róluk". Barbi, Csabi, Szandi, Peti csak „mai fiatalok" és nem ők, nem egyen-egyenként fontosak.

Talán korábban miránk mondták, hogy a „ezek a mai fiatalok" és akkor bennünk gerjedt fel az önérzet, tört ránk a meg nem értettség csalódottsága, lett úrrá rajtunk a lázadás és a dac. Ne mi legyünk, aki folytatják ezt a rossz örökséget, ne mi legyünk a „mai idősek"...