Vidámság és fájdalom - Gábry Sándor (ism.)

A Wikipedia szerint: „A karnevál vagy hagyományos magyar nevén »a farsang farka« a farsangi időszaknak a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három napja, ami nagy mulatságok közepette zajlik. A karnevál valójában ősi télbúcsúztató, tavaszköszöntő jelmezes, táncos népünnepély, amelyet beiktattak a vallási ünnepek közé. A farsang hagyományosan január 6-ától (vízkereszttől) hamvazószerdáig tart."

Minden évben pontosan kezdődik a Rajna-vidéken a téli évszak végének csúcspontja, a karnevál. A tradíció megköveteli szinte a jókedvet. Nem régen nekem szegezték a kérdést: mi a véleményem róla lelkészként, s el tudnám-e képzelni, hogy valami módon – például egy istentisztelet keretében – mi protestáns magyarok is megünnepeljük. Számomra tehát a kérdés az volt, hogy visszahúzódom-e a protestáns puritánság, komolyság szigetére ebből a „katolikus-pogány" szokásokkal átszőtt „hagyományőrzési mámorból", a parancsra mindent elárasztó jókedvből.

Még inkább előtérbe kerül az ünneplés vagy önmegtartóztatás kérdése, mert lutheránus testvéreink a jókedv eme időszakában estomihi (latinul: légy kősziklám) vasárnapját ünnepelik, és tekintetüket már a jövendő passió időszakára vetik. A Rajna-vidék ezt a vasárnapot az egyházi szokásokhoz viszonyítva alternatív módon ünnepeli: a kétgyerekes, példamutató édesanya tökéletesen alakít boszorkányt, a banki alkalmazott pedig az ősembert (Neanderthal még ötven km-re sincs), illetve a karneválozók nem is alakítanak, hanem visszatérnek gyökereikhez – legalábbis így fogalmazott az egyik kollégám. Tehát nem kivetkőznek önmagukból az emberek, hanem visszabújnak eredeti bőrükbe, amelyet csupán a civilizáció, a kultúra kedvéért vetettek le, mert így követelik meg a társadalmi együttélés normái.

„Lehet, hogy ilyen szempontból a katolikusok viselkedése a logikusabb – igen, igen, vallási-egyházi szempontból is!" – vetettem oda kollégámnak, mert ők szükségét érzik annak, hogy visszatérjenek a neanderthali civilizáció idejébe, a gyökerekhez. Majd hamvazószerdán hamut szórva fejükre, van mit meggyónni. Ilyenkor újra visszaveszik az emberek jelmezüket, s aszerint igyekeznek viselkedni, ki milyet visel: a bankár bankár módjára, az anyuka újra példás anyukává válik, a villamosvezető is újra komolyan ül fülkéjében, s a rendőr is igyekszik uniformisához méltó lenni...

Így nézve a karnevált kimondottan terápiaértékű hatása van: öröm, kis tobzódás, az utána következő böjt pedig vezeklés az elkövetett bűnökért, majd minden ismét rendes, jó kerékvágásba zökken. A Rajna-vidékiek alávetik magukat ennek a terápiának minden évben. Aki a karnevált ünnepli, az keresztyén talajon mozog, mert a karneválozó a böjti időszakra tekint. S hogy a könnyed rajnai kibírja a böjt szomorú időszakát, idejében felvértezi magát egy jó adag humorral, harsány nevetéssel. S ha meggondoljuk, hogy a karnevál kemény napjai csupán egy hétig tartanak, a böjt azonban hét hétig, még a puritán protestánsnak is belátással kell lennie, hogy ez nem eltúlzott arány. Ennyi jár a mélyen hívő embernek is.

A Rajna-vidékiek pedig hozzájárulnak egy nagyon sajátos színfolttal az Isten által teremtett sokszínű világ arcképéhez. Minden vidék másképp dicséri az Urat. A Rajna-vidékiek is a maguk módján: elfáradva majd a karneváli kilengésektől, estomihi vasárnapján kezdhetik kiegyenlíteni a mérleg két serpenyőjét, felfoghatják az örömhír (az evangélium) örömteli hírét, s megigazulva át tudják adni magukat teljes egészében a böjtnek, hogy várják a még nagyobb örömöt, a nagypéntek utáni húsvétot.