Zsákutca – Rácz Róbert (ism.)

Még éppen csak nyiladozott az emberi gondolkodás, és a bölcsek máris az úthoz hasonlították az ember életét. E szerint földi létünk egy nagy vándorlás valami nagy ismeretlen cél felé, aminek egyes szakaszain az út simának, egyenletesnek, máskor akadályokkal tűzdeltnek bizonyul. Van, akinek egyenes, van, akinek göröngyös. Valakinek hosszú, valakinek rövid. Így vagy úgy, de egyszer mindannyiunknak az életútját keresztezi egy sehová sem tartó út, egy zsákutca. Életünk zsákutcái, ha vezetnek is valahová, akkor azok céltalansággal, sikertelenséggel, tétovázással, megtorpanással, kilátástalansággal zárulnak.

Zsákutca lehet a bennünket körbevevő nagy egész, a makrovilág, aminek kicsiny részei vagyunk mi, és amelyik mindig rohanásra, száguldásra kényszerít. Téged és engem. Célját azonban soha meg nem ismerhetjük. Csak futunk, és sohasem tudjuk meg igazából, hogy miért, és hogy hová.

Zsákutca lehet sok-sok ideológia, izmus, mint a fasizmus, a kommunizmus, a kapitalizmus, hogy csak a közelmúlt példáit említsem, amelyek hangzatos jelmondatokkal, az igazsággal zászlajukon hívtak, pontosabban küldtek a jövő, a történelem útjára, és érkezésünk sose lett, annál inkább bolyongásaink.

És de sokszor zsákutca egy-egy betegség, ami letérít a megszokott útjainkról. Megállít, felzaklat, összekuszálja gondolatainkat, félelmet kelt, és meglehet nem is tudunk belőle gyógyulni. Káosszá teszi a bennünket körülvevő rendet, és képtelenek vagyunk kiutat találni.

Sokszor a tudomány és jeles képviselői is zsákutcába jutnak, és széttárt karral tudatják: Nem tudnak semmit tenni, képtelenek cselekedni. Orvosok halálos kórokkal szemben, pénzügyi szakértők és elemzők csődhelyzetekkel szemben, politikusok a társadalmi kihívásokkal szemben, lelkészek az emberi lélek nagy „Miért?"-jeivel szemben teszik fel a kezüket, adják meg magukat, ezzel jelezve, hogy ismeretük, tudásuk a végére ért.

És még hány és hány ilyen megrekedt út. Elég, ha a rang létrájából hiányzó fokokra vagy a meddővé váló kapcsolatokra gondolunk. De ide sorolhatjuk a hit mélyrepülését is.

A legforgalmasabb zsákutcának, ahová sajnos minden embernek be kell térnie egyszer, az elmúlás, a halál bizonyul. Ezek az utak bizonyosan elgondolkoztatnak a végső útról is, ahonnan már nem lesz vissza. Eszünkbe jut a majdani végleges és végérvényes zsákutca. Miként az angol mondja, a dead-end, a holtcél. Vagy miként a magyar fogalmaz, a holtvágány. A halál zsákutcájából nem lehet kitolatni, nem lehet benne megfordulni. Avagy mégis? Lelki GPS-ünk talán érzékeli annak a hangját, aki zsákutcába jutott életeknek, sőt a halálvölgyében járóknak is képes biztatást adni. GPS kifejezéssel élve újra tervezés. És kiderül, hogy a zsákutcák mégis csak juthatnak valahová.