Csend (1) – ifj. Csomós József (ism.)

Azt mondják, a mai modern ember nem tudja, milyen a teljes sötétség, mert mindenhová eljut a fény egy kis része, a városok fénye mindent bevilágít. Azt mondják, a teljes nyugalmat sem ismerjük, nincs olyan, hogy minden rendben lenne, vagy minden rendben menne, – mindig találunk okot a nyugtalanságra. Azt mondják, a tökéletes csendet sem ismerjük, mert a sötétséghez és a nyugalomhoz hasonlóan, mindig van egy kis zaj, ami megtöri csendet, ami megzavar, ami tovaűzi a csend áhított pillanatait. Azt mondják... Talán ez az, ami megzavar minket, ami megtöri a sötétség, nyugalom és csend örök harmóniáját, éppen ez az „Azt mondják" teszi tönkre a csendet, amelyben olyan jó lenne önmagunkra találni. Mások szava, gondolata, amelyhez igazodnunk kell, kényszerhegyek tornyosulnak előttünk, mindig felelni, mindenkinek megfelelni, munkahely, család, az élet zűrzavaros rohanása, s csak kérdésként szakad fel belőlünk: Van csend a számunkra valahol? Csend, amelyben önmagam lehetek, csend, ahol nem vizslatnak utánam ismerős vagy idegen szemek, ahol lehetek egyszerűen önmagam, nem megfelelve, hanem megnyugodva. Csendben lenni ott lehet, ahol önmagamra találhatok, csend az, amiben keresetlenül is megtalálom magam.

Csendre szükségem van, sokkal inkább, mint kenyérre. A csend önmagam megtalálását jelenti, s ha nincsen csend, elvesztem, menthetetlenül, kavargok én is a világ zűrzavarában, s nem tudok kiszállni. Ha nincsen csend, végem, hisz csak csendben látom és érzem magam igazán, csendben merítek újra erőt ahhoz, hogy a következő csendig kitartsak. Csendre szükségem van, sokkal inkább, mint a fényre. Sötétben lehet élni, éhezve is el-ellehetünk, de csend nélkül semmit nem ér az élet – csend nélkül nem is élet, csak zuhanás, mélyre, egyre távolabb magamtól. Hol van hát a csend, amiben én én vagyok, ahol megállhatok, ahol már nem menekülök magamtól? Van-e ilyen csend ezen a világon? Bizonnyal, van. Már találkoztam olyanokkal, akik azt mondták: Megtaláltuk! Azt mondták: Létezik, s én hiszek nekik.