Érzelmeink vezetnek (1) – Czinke Sándorné Tarsoly Eszter (ism.)

Az érzelmeink jó vezetők, hiszen ott is látnak, ahol az értelem már csak homályosan. Jó vezetők, amennyiben okos és – ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni, nem spekuláció szülte –, hanem valóban szívből jövő, őszinte érzelmek.

„Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan..." mondja töretlen hittel a Kisherceg, és mi sokszor biggyesztjük oda ezt a mondatot – bölcs idézetként – egy-egy emlékkönyv lapjára, fotóra. Mi is hisszük, hogy a szív mindent jól lát és láttat. Hogy megérzéseink többet jelenthetnek tények szűkös ismereténél. Hogy az érzelem előbbre való, mint az ész ridegsége, – ha valamiben dönteni kell. Hisszük mi is, hogy a külső megjelenés nem garancia; és a sok pompa, külső ragyogás ellenére lakozhat belül sivárság és szegénység, mert a szívünk ezt súgja. Hisszük, hogy gyermekeinkből úgy lesz ember, ha a szívük tiszta marad – és erre is neveljük őket. Mert ha a szív tiszta, akkor nem csalhat az érzelem, és bátran fogadhatja majd ő is az általa való vezettetést. Ha tanácsot kérnek tőlünk, titokzatos áhítattal adjuk át azt, ami nagyanyáinktól, anyáinktól maradt ránk – legfőbb örökségként: „Hallgass a szívedre!"

Igen, jó, ha olykor a szívünkre is hallgatunk. Jó, ha az értelem szigorú katonás rendjébe, könnyed rendetlenséget lop az érzelem. Jó, hogy van hatalma a „kétszerkettő négy" megdönthetetlen érvényét kétségbe vonni.

Túl szürke és rideg lenne ez a világ, ha nem állna perbe a megfellebbezhetetlen tényekkel egy-egy megengedő mosoly, egy szelíd tekintet, amelyben ott tündököl a bíztatás: „Tudom, hogy ez így lesz jó. Érzem."

Amikor tehát, az érzelmeimre hallgatok, ott is látok reményt, ahol már senki más.

Amikor az érzelmeimre hallgatok, örömöt találok még a jégvirágban is, mert a szépséget látom benne, nem a zord telet.