Távol a szemtől, távol a szívtől – Vörös Éva

Ma már sokan kétségbe vonják a közmondás igazát: Távol a szemtől, távol a szívtől. Elég csak bekapcsolni a Skype-ot, és máris látó és hallótávolságon belülre kerülnek sok ezer kilométerre szakadt ismerőseink. Tudok olyan nagyapáról, aki Skype-on keresztül tanul az unokával. A gyereknek a szülei jóvoltából hirtelen holland iskolában kell megállnia a helyét, és az elfoglalt szülők mellett mire is menne a holland kisiskolás a nyelvész nagyapa segítsége nélkül, akit elég a megbeszélt időpontban bekapcsolni. Persze ehhez olyan nagyapák kellenek, akiket az unokák már előzetesen megneveltek, és akarva nem akarva rá lettek szorítva e-mailezésre és nemcsak posta, de Skype címmel is rendelkeznek.

De vajon a virtuális közelség valóban pótolja a fizikai együttlétet? Budapesten a nemzetközi vonaton egy húszonéves fiatalember dobta mellém a csomagját. Úgy tottyant a székre, mint aki napok óta nem látott ülőhelyet. Nem kellett faggatni, rögtön bele is kezdett. Már vasárnap óta úton van. Prága mellől jön, és reméli, hogy kedden éjjelre már Nagyváradra érkezik. Két hét szabadságot kapott. Nagyon fárasztó a munkája, 12 órát kell állni szalagnál, s egy óra alatt hetven valahány számítógépet kell hat embernek készre szerelni. A csoportjában ő a kábelfelelős. Persze papíron nyolc óráznak, és akkor is, ha éppen a külföldi cégtulajdonos ellenőrzi őket. De hát a túlmunkát ők se bánják, így legalább hétszáz eurót is megkeresnek egy hónapban. Ráadásul a munkásszállóért se kell fizetni. Igaz négyen vannak egy szobában. Van, amikor úgy elfárad, hogy munka után, ha leteszi a fejét, mély álomba zuhan. Még vacsorára is a szobatársai keltik fel, ha nem éppen ő a soros a főzésben. A szervezők arra ügyelnek, hogy az egy nyelvet beszélők kerüljenek egy lakóközösségbe, a Bulgáriából, Romániából, Vietnámból, és ki tudja még milyen szegény országból toborzott munkások közül. Embert próbáló ugyan a munka, de nők és férfiak, fiatalok és öregek egyaránt dolgoznak.

Útitársunk törte ugyan a magyart, ez volt az apanyelve, mert az anyja román. Az apa számára nem volt fontos a nyelv továbbadása, fiát az udvaron játszó – akkor még többnyire magyar gyerekek tanították meg magyarra. A nővére otthonülős volt, nem is tud semmit magyarul. De minek is? Ő most Angliában bébiszitter. A mama pedig – ahogy a fiatalember fogalmazott – „Olaszban vigyáz öregekre." Az apja elvált, vele még köszönő viszonyban sincs. A féltestvérével szóba áll ugyan, de a hazamenetel nem jelenti azt, hogy a családjában bárkivel is kapcsolatba kerül. Büszke arra, hogy a kis garzonját maga spórolta össze. De hát 15 éves kora óta dolgozik, és már megjárta Olaszországot, Angliát. Csak nyolc általánosa van, de már se olaszul se csehül nem tudnák őt eladni. Azt már megtanulta, hogy a családjából senkire sem számíthat. Mert abban a pillanatban, ha valakinél pénz áll a házhoz, nem ismerik meg a szegény rokont. Előbb kapott ő anyagi segítséget a barátnője szüleitől, mint a saját apjától, amikor beszállt a buszba, ami Romániából szállított munkaerő-utánpótlást Csehországba. Most, hogy már ő se üres zsebbel megy haza, eszébe se jut, hogy legalább az anyjának telefonáljon. Az állomáson nem várja senki. Még a csaja se, ahogyan ő nevezte – mert nem közölte senkivel az érkezését. Eszembe jutott a Kisherceg híres jelenete, ahogyan őt a róka tanítgatta a másikra várás fontosságáról. De ebbe bele se kezdtem. Azért mégiscsak rákérdeztem a nősülésre. Na nem, bár szereti a barátnőjét, de csak addig, ameddig az elfogadja ezt a vendégségnyi együttlétet.

Ez van. Felnőtt egy generáció, amelyik már nem tudja, mi az, hogy kötődés: Szülőkhöz, testvérekhez, szülőföldhöz, kultúrához. Megáll ő a saját lábán, mondogatja büszkén a fiatal utazó, csak nekem lesz nehéz a szívem, amikor leszálltakor utánanézek. Vajon, ha egyszer elesik, lesz-e, aki felsegítse? Mert technikai fejlődés ide vagy oda, mégiscsak igaza volt a régi öregeknek, amikor megállapították: Távol a szemtől, távol a szívtől. Valójában sokkal többe kerülnek ezek a nagy utazások, mint amit a jegypénztárnál a kifizetünk. De ez majd csak évtizedek múltán derül ki.