Sikeresség (2) – Czinke Sándorné Tarsoly Eszter (ism.)

A sikerességnek, akármilyen furcsán hangzik is, két fajtája van:

1. az öncélú karrierépítő siker

2. a közösségorientált siker

Egyik tiszavirágéletű és romboló hatással van nemcsak a közösségre, de magára az ezt elérni kívánó egyénre is. Míg a másik talán lehetőséget nyújt megismerni az igazi sikert és annak örömét. Sajnos hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy az ember egyedül nem boldogul sokáig, lévén közösségi lény. Nem taszíthatja ki embertársait az életéből, mert akkor magaszerezte magánya dönt romba mindent körülötte. Nem léphet át érzéketlenül mindazokon, akik mindeddig mellette álltak és támogatták, segítették célja elérésében. Hányan indulnak el mégis a hamis ábrándok szülte sikeresség útján, melyet egyetlen cél vonz: nekem, nekem, nekem! A kapcsolatok így érdekkapcsolatok lesznek, mert csak addig tartanak, amíg a tervek megvalósításához másokra is szükség van. A kitűzött cél fontossága mindent elhomályosít: családot, barátokat, munkatársakat... Szánalmassá válik az ilyen ember, mert nem látja, hogy sikerességének élettartama: a kapcsolatainak élettartamával áll szoros összefüggésben.

Számára a siker nem más, mint saját akaratának megvalósítása minden áron. De arathat-e osztatlan sikert az, aki másokra való tekintet nélkül törtet előre egy önös cél érdekében? Aki nem veszi figyelembe mások ötleteit, tanácsát, netán intelmeit, mert annyira elvakítja a saját elképzelésének magvalósítása, hogy mindent és mindenkit félrelökve megy előre, hogy aztán majd csak sikeressége omladozó csúcsán rádöbbenjen mérhetetlen magányára. Osztatlan-e ez a fajta siker és képes- e állapottá emelkedni a percnyi létezésből, hogyha senki másnak nem nyújt örömöt, elégedettséget, csak annak, aki célul tűzte ki? Aki nagyon magasra tör, egyedül marad, mert mások nem férnek el mellette. Ez a sikeresség tehát tulajdonképpen látszatsikeresség, vagy abszolút érték szerint: egyenesen sikertelenség.