Falak, határok, távolságok – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Mindenki tudja, milyen nevetséges, ha egy fonák élethelyzetet úgy jellemzünk, hogy „a nyúl viszi a puskát". Legalább annyira, mint amikor „a banán hámozza a majmot", vagy „a befőtt teszi el a nagymamát", vagy „a záróvonal lépi át a BMW-t". Ócska viccnek hat az ilyen. De nem is annyira az ócskasággal van a gond, hanem azzal, hogy ezzel a fajta humorral még nem oldottuk meg a problémákat, legföljebb – némi cinizmussal – rávilágítottunk azokra. Mert mi van akkor, ha azt mondjuk, hogy nem a fal miatt van áthatolhatatlan távolság, hanem a távolság építi a falat. Na, nehogy már.... – mintha mi nem lennénk felelősek azért, hogy mi lesz egy fal funkciója. Talán az építés néha nem rajtunk múlik, mert pl. hogy ki milyen országba születik, az egy külsődlegesen eleve adott dolog. Talán még a határok léte sem rajtunk múlik, noha – ez már nem ennyire igaz. Hogy a határ az egy látható fal, az biztos. A történelemben voltak már emberi kezek által épített igazi falak is, melyeket emberi kezek romboltak le. Az azonban soha nem volt egyértelmű, hogy a fal elválaszt, vagy összeköt. Az mindig az embereken, rajtunk múlt és múlik. Úgy szokott ez lenni, mint általában a tilos dolgokkal: éppen az a vonzó benne, hogy nem szabad. Ha egy látható falnak azt a feladatot szánták, hogy embereket válasszon el egymástól, akkor azok is jobban vonzódtak egymáshoz a falon át, akik addig fal nélkül, nem annyira voltak közel egymáshoz. Valami ilyesmit élünk át akkor is, amikor valakinek a léte esetleg terhessé válik, mert pl. beteg. Attól a pillanattól hiányozni kezd, amikortól nincs többé. Mert ilyenek vagyunk. Ami van, azt nem becsüljük, ami meg nincs, az roppant hiányzik. Valaki nem kell a közelségben, a falon innen, csak akkor, ha odaát van.

Közel és mégis távol, máskor pedig távol, de mégis közel. Valami ilyen módon. Sokszor mindegy is, hogy miért lett a fal! Gondolkodásunk teszi azt jelentéktelenné, akármilyen látható. Akik szerették egymást, azokat a látható falak sem választották el soha egymástól, sőt a nagy távolságok szokták a szerelem tüzét is fellobbantani, amelyben az emberek a lehető legközelebb kerülnek egymáshoz, éppen az ilyen-olyan látható falak miatt, vagy azok ellenére, a fizikai távolság következtében. A királykisasszonyt is hiába zárják be falak közé a mesékben, hogy szerelmétől elválasszák. A fal mindig összeköti a szerelmeseket, mert szerelmük ilyenné varázsolja a falat.