Családalapítás – Tarsoly Eszter (ism.)

A családdal, családalapítással kapcsolatban különböző nézetek és felfogások uralkodnak bennünk. Ezeket éppen a családi hátterünkből, neveltetésünkből hozzuk magunkkal. A család képe (talán kivétel nélkül) mindenkiben úgy él, mint apa, anya és gyermekek egysége. De kimondható-e manapság, hogy a családalapítás a gyermekek születésével kezdődik? Régebben a kérdést így tették fel:

„Na és van-e család?" Mire a felelet ez volt: „Van négy. Három gyerek és egy lány."

Igen, a családot korábban a gyermekek jelentették. (Az már más témakörhöz tartozik, hogy „igazi" gyermek a fiúgyermek volt). Amelyik házasságból nem született, vagy nem születhetett gyermek, az csak férfi és nő – házaspár volt, de nem család. Mára mindez jócskán megváltozott és összekuszálódott. Vagy, mint annyi más dologban is, megkerestük a fogalmak kiskapuit, hogy ne legyen annyira szigorú számunkra a valóság.

Mindenesetre tény, hogy napjainkban a családtervezés sokféle végletbe fullad:

Sokszor a családi élet kiteljesedését éppen azok akadályozzák, akiken ez egyébként múlna. A férfi és a nő nem férj és feleség, mert házasságot sem kötöttek. Annyira fontos számukra a jólét és a karrier kérdése, hogy nem akarnak apák, vagy anyák lenni, – utánagondolva, igazából még társak sem. Nem terveznek egy születendő harmadik személlyel, mert nem fér bele a kettejük életvitelébe, vagy költségvetésébe. Van, aki annyira aggódik a jövő felől, hogy azt mondja, ne szülessen gyermek (erre a világra?!). Ha mégis, akkor legfeljebb egy, mert a mai viszonyok között, még az is csoda lesz, ha annak az egynek meg tudnak adni mindent. Mert csak akkor érzik jó szülőnek magukat, ha a gyermeknek mindent megadhatnak, – nem csak azt, amire valóban szüksége is van.

Egy másik véglet az, amikor a szülőket egyáltalán nem érdekli, hogy hogyan, miből fog megélni a nagyra duzzadt család – úgy gondolják – majd neveli, taníttatja őket az állam.

Nem egy eset van, amikor bár föl sem merül a házasság ábrándja, nemhogy a családtervezésé, ám az érintettek előreszaladva a dolgokban, már azelőtt kénytelenek (a besikerült gyermekükkel) férj és feleségként, apa és anyaként élni, még mielőtt erre – komolyan gondoltak volna.

Aztán ott vannak a csonkacsaládok. A csonkaság állapotát általában nem tervezik, de valamilyen oknál fogva, egy idő után az apa, vagy az anya hiányzik a családból. Nem tervezett dolog ugyan, de gyakori. A jelenkor tervezetten csonka családjai pedig, úgy jönnek létre, hogy a függetlenségükre büszke (később várhatóan magánnyal küzdő) nők eleve úgy döntenek, hogy apa nélkül, egyedül nevelnek gyermeket. Ebből is terjedő divat lett.

Az ilyen családokban felnövő gyermekek ezt a mintaképet viszik magukkal... Vajon, hová vezet mindez? Talán évek múlva egy csomó ember él majd egymás mellett, hatalmas magányban, mert elvész az egészséges családkép, kihal a kapcsolatteremtés vágya és valósága...