Boldogság – Dr. Dienes Dénes (ism.)

Egy alkalommal valaki utazásainak élményeiről beszélt egy szűkebb társaságban. Elmondta, hogy a távol-keleten is járt és megfigyelte, hogy nagyon sokan élnek – európai szemmel nézve – pusztán csak a mának. Nem izgatják ezeket az embereket a holnap gondjai, leginkább csak azzal törődnek, hogy az adott napra rendelkezzenek a megélhetéshez szükséges feltételekkel. Beszámolójához a véleményét is hozzáfűzte: elfogadhatatlannak találta, hogy az ember ne törekedjék a javak felhalmozására, hogy a holnap gondját ne igyekezzék már ma megoldani. „Szörnyű, ahogy ott élnek" – fejezte be elbeszélését.

A pillanatnyi csendben valaki megszólalt a társaságban: „nem az a kérdés, hogy hogyan élnek, hanem, hogy boldogok-e".

Szöget ütött fejembe ez az egyszerű megjegyzés. Hiszen egész életünk fő mozgató rugója a boldogság keresése. Ez a lényege tulajdonképpen minden valamire való vallásnak, filozófiának, az úgynevezett szép tudományoknak (irodalom, művészetek), s valójában erről szól az egész élet. Óriási energiákkal küzdünk a mindennapokban a magunk helyén a boldogságért, miközben maga a küzdelem lesz fontossá – pedig a lényeg a cél: boldogok vagyunk-e. Már a kérdés feltevéséről is elfeledkezünk, annyira fontossá válik számunkra az, hogy hogyan élünk, ahelyett, hogy arra gondolnánk: miért élünk.

Ismerjük a boldogságnak olyan tömör magyarázatát, amely a miértből indul ki, ezért elképzelhetőnek tartja a boldogságot ott is, ahol a hogyan szemlélet azt kizárja. Egy hozzávetőlegesen kétezer évvel ezelőtt élt fiatalember tanította azt, hogy lehetnek boldogok a sírók is, a szegények is, az üldözöttek is, a betegek is... Boldog lehet – tennénk hozzá mai közkeletű meghatározással – az átlagember is, nem csak a sztár...

Tapasztalom és vallom, hogy ennek a fiatalembernek igaza volt.

− Szörnyű lenne ez az élet az ő igazságának valósága nélkül.