Értékvesztés (1) – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Értékvesztés (1) – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Egy darabig feláldozzuk az egészségünket, hogy pénzünk legyen, aztán amikor elfogy az egészség, a fele királyságunkat, de az egészet is odaadnánk a gyógyulásért, de hiába...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Nem olyan-e ez a világ, mint az egyszeri tánciskola, melyben a kályhától indul a tánc? Valamihez mindig viszonyítunk, akár akarjuk, akár nem. Gyermekként tudjuk, hogy nagy súlyokat nem emelhetünk fel, hiszen mi még kicsik vagyunk, de arról álmodunk, hogy majd ha megnövünk, olyan erősek leszünk, mint az apukánk. Vagy az a magas hegy, amelyet fiatalon élvezettel megmászunk, öregen elérhetetlen messzeségbe kerül és a legkisebb emelkedő is hegyként tornyosul előttünk. Az érték is viszonyítás kérdése. Mert hiába érték az ember, ha a munka területén értékét veszti. Egyszerűen azért, mert viszonyítunk. Ennek eredménye az, hogy ha betartanánk a munkavédelmi előírásokat és értékének megfelelően védenénk az embert, azt a vállalkozás nyeresége sínylené meg, kevesebb lenne a haszon. A vállalkozó vagy nem biztosít megfelelő védelmet, vagy ezer módon képes kijátszani a haszon kedvéért a munkavédelmi előírásokat. A munkás hiába érték, mint ember, sokszor maga sem védi magát, mert akkor kevesebbet termel, kevesebb a pénze. Elméletben hiába az érték, a pillanatnyi haszonhoz viszonyítva értéktelenebb az ember. Alacsony jövedelmek mellett, az ember kénytelen lemondani a maga értékéről és hajt, nem gondolva a jövőre.

Amikor aztán oda az egészség és orvosra költjük a jövedelmünk jó részét, hiába az értékrend helyreállása, már késő. A nem becsült érték megbosszulja magát. De azt hiszem, a társadalom sem becsüli méltóságának megfelelően az embert. Hiszen katonaságra, fegyverekre sokkal többet költ a világ, mint az emberhez méltó életfeltételek biztosítására. Hiába mondjuk, hogy az ember érték. A háborúk története sem ezt bizonyítja. Bizonyos célok eléréséhez az ember a hatalmasok kezében a legolcsóbb eszköz, melyet fel lehet áldozni, akinek vérében gázolnak azok, akik hatalomra törnek. Igen, az infláció az embert sem kíméli, hasonlóan a pénzhez. Pedig a pénz is relatív érték, csak ezt még mindig nem hisszük el. Mert hiába értékeljük olyan magasra, bizonyos helyzetben semmire nem való: nem lehet pl. megenni.

Ez a környezetvédelem problémája is: egy darabig a pénz a legfőbb érték, ezért nem védjük a természetet. Csak amikor mérgezetté válnak vizeink és oda az élet alapfeltétele, akkor mindenünket odaadnánk azért, hogy ihatót találjunk, de már késő. Így veszíti értékét a pénz az egészséghez képest is. Egy darabig feláldozzuk az egészségünket, hogy pénzünk legyen, aztán amikor elfogy az egészség, a fele királyságunkat, de az egészet is odaadnánk a gyógyulásért, de hiába. A család is ilyen inflálódó és egyben változó érték. Mert egy darabig minden program fontosabb a családi életnél. Hiába tudjuk elméletben, hogy milyen értékkel játszunk. Aztán amikor széthullottunk, újra felértékelődik az otthon fogalma, de akkorra már gyakran késő.

Ha tehát vannak értékeink, akkor kezeljük is azokat olyan rangon, hogy ne legyen késő. Ki dönti el mi az érték? Van, amikor mi, hiszen mi értékelünk. De objektív értékek is léteznek, amelyeket nem a mi döntéseink alapoznak meg, hanem magasabb szempontok. Ne sajnáljuk kutatni ezt a „Magasság"-ot, hogy ez se legyen késő és időben alakuljon ki a maradandó értékekhez viszonyított értékrendünk!

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...