Megérteni és megértve lenni – Tarsoly Eszter (ism.)

A megértésnek, illetve a magunk megértetésének igénye hozzánk tartozik, amióta csak a világra jöttünk. Már kis gyermekként ott volt bennünk a kíváncsiság, hogy mi micsoda és mi miért van. Kíváncsiak és befogadók voltunk, a megérteni és megértve lenni vágya nagyon hamar kialakult bennünk. De nemcsak az igény, a vágy, hanem mindennek az öröme is. Mert akkor még igazán tudtunk örülni annak, hogy ha valaki megért bennünket és mi is megértjük, amit ő szeretne. Hogy honnan tudtuk azt, ha valamit mi magunk megértettünk, vagy mással megértettünk? Egy mosoly-, vagy simogatásbeli visszajelzésből.

Felnőttként is bevallhatjuk: nagy öröm, amikor beszélgetőtársunk megérti azt, amit mondunk neki. De vajon elmondhatjuk-e ezt minden esetben? Hiszen olyan sok a félreértés és a meg nem értés! Hol rontjuk el? Szükségünk van visszajelzésre, hogy biztosak legyünk abban, megértettek minket; aztán utólag kiderül, valamiben érthetetlenek voltunk és nem értjük a másik értetlenségét, hanem bosszankodunk rajta. Elméleteket gyártunk:

– Fontos a nyelv, a jelrendszer ismerete, amellyel kommunikálni akarok. Hát nyelvórákra járok és megtanulok „felnőttként" beszélni. Mert lehetnek briliáns ötleteim a munkám terén, ha nem tudom megosztani, megértetni azt másokkal – egyedül nem sokra megyek.

– Kevés a nyelv ismerete, azt használni is tudni kell és ismerni a nyelv adta környezetet. Mert hiába beszélem egy adott nép nyelvét, ha az elgondolásaimat nem tudom a nép hagyományainak és kultúrájának kereteibe illeszteni, – senki sem érti igazán, mit szeretnék és talán nem is veszi szívesen. Elvileg ennyi lenne a megértés és megértetés szabálya, mégis annyiszor nézünk üres és értetlenségről árulkodó tekintettel egymásra.

Mert egymás megértése mégsem ilyen egyszerű. Mert ez nemcsak a nyelv, hanem a gyökerek azonosságától is függ. Élhetünk egymás mellett, egy tőről fakadva, egy anyanyelvet beszélve, egy kultúrát ápolva és mégis hatalmas magány és űr vesz körül, mert nem értjük egymást.

Félő, hogy elkallódunk a megértésről alkotott szabályaink – már-már számunkra is kiismerhetetlen, érthetetlen labirintusában...