Unió – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Szívesen beszélnék az unióról, csak attól tartok, hogy aki ezt a szót manapság meghallja, kikapcsolja a rádiót. Vagy azért, mert erről a témáról már nem lehet újat mondani, vagy azért, mert annyit beszéltek már mellé, annyi porhintés történt már ez ügyben, hogy nem akarunk több hazugságot hallani, nem akarunk többé kimondott szavakban csalódni. Mert fizikálisan tényleg közelebb kerültünk egymáshoz, a határok elvesztették korábbi jelentőségüket, de a látható falak leomlása nem zárja ki azt, hogy a láthatatlan falak ne választanának el bennünket továbbra is egymástól.

Mint otthon. Nincsenek falak férj és feleség között, csak mindenki látja a tekintetükön, hogy külön világban élnek. Nincs fal szülő és gyermek között sem – egy nyelvet beszélnek –, de mégis hihetetlen távolságban vannak egymástól és minden szavuk arról árulkodik, hogy nem értik egymást. Otthon vagyunk ebben a világban, de közben idegenek vagyunk egymás számára. Nem falak választanak el minket egymástól, hanem a vallás, a gondolkodás, a meggyőződés, a hovatartozás. Fal nélkül is török átok a rossz szomszédság, mert hiába vagyunk itthon élők, féltjük egymástól amink van: a hitünket, hogy megszentségteleníti a másik, a gyermekünket, hogy olyan valakié lesz, aki méltatlan hozzá, az állásunkat, hogy másé lesz. Jogos félelmek ezek, megmutatta már az élet.

De mi akkor az unióban a csalás!? Az, hogy azt hisszük: nincsenek falak. A torz gondolkodás veszélyesebb, áthatolhatatlanabb falat épít, mint a legjobb kőműves. Ha ez nem így lenne, minden anyós és meny szeretné egymást. Egy gazdag sem ülne fösvény módon a pénzes ládáján, nyomorogni hagyva a szegényt. Akkor a bőség kosarából mindenki tényleg egyaránt vehetne. Álom volt ez a gondolat és az is marad, ha engedjük magunkat becsapni, mint eddig. Nem kőfalak építésén, vagy lerombolásán múlik ugyanis, hogy az ember embernek farkasa legyen. Elég, ha nem figyelünk eléggé egymásra és elhisszük, hogy a láthatatlan falak nem veszélyesek. Elég, ha az egységről puffogtatott szólamoktól bedugul a fülünk és nem halljuk a körülöttünk lévők segélykiáltását, akik miattunk maradnak segítség nélkül. Jó az egység, ha kétség nélkül reménykedhet a bajba jutott és soha senkinek nem kell azt mondania kétségbeesésében: nincs emberem!

Az ilyen unióban nem hazug a kimondott szó: ha én ajtó lennék – mindig nyitva állnék. Lehetnek falak ott, ahol ajtók vannak.

Boldog az, aki falakat emelő, az embereket egymástól falak nélkül is elválasztó világunkban tud Arról, Akinek van hatalma nyitott ajtót adni.