Közösségben vagy magányosan? (2) – Taracközi Gerzson (ism.)

Érdekes megfigyelnünk a mindennapi életben zajló folyamatokat e kérdéssel kapcsolatosan. Egyre inkább azt láthatjuk, hogy cégek, csoportok, országok erőik egyesítésére törekszenek, szövetségeseket keresnek, s egyesülnek. Ebben látják erejüket, fennmaradásuknak esélyét. Másrészt láthatjuk ennek a folyamatnak az ellenkezőjét, hogyha az egyéni sorsokra, életekre figyelünk. Az ember egyre jobban elidegenedik a másik embertől, sokan magányossá válnak, elveszítve az alapvető együttélés korábban természetes közösségi formáit. Észre sem vesszük, hogy életfolytatásunk azzal a következménnyel is jár, hogy egyre kevesebb a közösség a másikkal. Nem egyszer megtapasztalt valóság, hogy még a családon belül is, amely a társadalom legkisebb egysége, sejtje egyszerűen csak egymás mellett élnek. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédi jó viszony, a rokoni kapcsolatok valamikor biztonságot, segítséget nyújtó jelensége szinte megszűnő félben van. A gyülekezeti közösség, amelyben erőt meríthetett, támaszt talált vagy örömét oszthatta meg, egyszóval számára is értékes közösséget élhetett Istennel és emberrel - egyre elhanyagoltabbá vált. A társadalmi közösségek élő, lüktető voltáról szóló tudósítás, mára már a médiában is a nagyon rendkívüli hírek közé kerül. Nem ez a természetes.

Érdemes átgondolni, hogy ki is veszít mindezen? S hogy a vesztes mit veszít el mindezzel? Ha az ember élete ezen a vágányon továbbhalad, vajon hová juttat el valamennyiünket ez a folyamat? Talán néha azt mondja az ember, hogy „majd", „most vannak nekem fontosabb dolgaim, mint a közösség". Magamra és az én dolgaimra kell koncentrálnom, az én életemmel kell foglalkoznom. Talán belülről többet, jobbat akarunk, de nem leszünk-e ezzel majd szegényebbek? Életünk nem lesz üresebb, szürkébb, sivárabb, értéktelenebb? És nem fosztjuk – e azokat meg, akik életünk részei, s akiknek mi életük részesei vagyunk?

A közösség, mely arra adatott az embernek, hogy benne az ember élete kiteljesedjen, benne átélhesse mindazokat az érzelmeket, értékeket, amelyektől igazán boldog lesz. A közösségek elvesztésével, talán éppen ezt az óriási lehetőséget veszítjük el. Talán van még időnk újra felfedeznünk kapcsolataink erejét. Talán van még időnk újra építenünk elfeledett közösségeinket...