Kultúra-visszatelepítés – Vörös Éva

Az utazások nagy tanítómesterek. Ezúttal is degeszre tömött izsákommal – így hívom már-már teljesen hozzám idomult hátizsákomat –, szóval „vele" szuszakolódtam fel a vonatra. Nagy nehezen ráakadtam az ülőhelyemre, de izsákomat nem tudtam hova suvasztani. Két fiatal lány ugrott fel a helyéről, hogy segítsenek a csomagtartóba röpíteni termetes méretű útitársamat. Alig néhány szót szóltak, de már kérdés nélkül is tudtam, hogy székelyföldiek, most éppen Pestről utaznak haza. Látogatóba. A mellettem ülő furcsa könyvet olvasott, első pillantásra azt hittem, kínai. Aztán már nem bírtam szó nélkül: Csak nem rovásírás? – kérdeztem kíváncsian. De igen - válaszolta készségesen. – Az egri csillagok – mondta, be sem várva a következő kérdést. Majd elmélyülten továbblapozott. Visszafelé, ahogyan a rovásírást olvassák, csakúgy, mint a hébert.

Azt már megszoktam, hogy útitársaim kezében Nők lapját, Blikket és hadd ne soroljam, milyen újságokat lássak, na de rovásolvasóval ritkán futok össze! Egy ilyen találkozás nyomban megbizsergeti íráshoz szokott ujjaimat. Ezért, hogy újra kizökkentsem az olvasásból a mellettem ülőt, elkezdtem arról mesélni, hogy én még a nevemet is az Egri csillagokból kaptam. Akkortájt, amikor születtem, ez a regény nagy sláger volt idősebb testvéreim körében. Nem csoda, ha leadták a rendelést édesanyámnak, hogy ha kislányt hoz haza a kórházból, az csakis Vicuska legyen. Szóval előhozakodtam saját történetemmel, hogy cserébe kicsalogassam útitársamból, hogyan lett ő ilyen elkötelezett rovásolvasó. Rögtön közölte, hogy egy székely ismerje meg, és tanulja meg ősei kultúráját. Amilyen erős a gyökér, olyan erős a fa. És mi nem vagyunk egynyári vetemény – bizonygatta. Egyébként szerinte a rovásírás olyan logikus írásmód, hogy egy délután is elsajátítható. Ő ezt gyerekkorában cserkészként tanulta meg, azonban Pestre kerülve ezzel az ismerettel nem volt kinek dicsekednie.

El is felejtette. Csakhogy szülőföldjétől elszakadva a pesti betondzsungelban igencsak identitáshiányossá vált. Szerencsére ráakadt olyan csoportra, s abban a párjára is, amelynek a tagjai a fővárosban azzal próbálkoznak, hogy az identitásukból kivérzetteket, ezeket a „tápos" magyarokat székely „kultúrbeoltással" erősítsék. Felsorolni is nehéz, mi mindent tesznek ennek érdekében. Mutatta a táskáját is, amely most éppen rovásírás-tankönyvekkel volt tele, ezt viszi haza az unokaöccseinek.

Különös kultúra-visszatelepítés. Budapestről a Székelyföldre. Megilletődötten hallgattam, és próbáltam összerakni a hallottakat. Székely leányzó Pesten politológussá képződik, azután egy táska rovásírás-tankönyvvel látogat haza, és a vonaton az Egri csillagokat olvassa visszafelé lapozgatva.

Ki ne ismerné azt a szakállas viccet, hogy mikor lesz a székelyből román? Ha Pestre megy. De tegyük félre a tréfát! Mert láss csodát, igaz a fordítottja is: Mikor lesz a székely fehérnépből ősi kultúrájának hithű képviselője? Ha elhagyja a szülőföldjét, és Pesten politológiát tanul. Aki nem hiszi, járjon utána. Én megtettem. A „bizonyítékkal" utaztam Ladánytól Kolozsvárig. Csak azt sajnálom, hogy nem volt bátorságom megkerestetni vele a regényben a nevemet, hogy legalább azt tudjam, hogyan írják Vicuskát rovásírással.