Holtig tanul a pap – Visky István (ism.)

Mégis bután hal meg – teszi hozzá a népi bölcsesség, és sok igazság van ebben.

Mindenekelőtt rámutat a halálra. Létezésünk kimért és véges, az idő helyes megélése elengedhetetlen. És éppen itt követi el a mai, felvilágosult világunk az egyik nagy – ránk, modern emberekre olyannyira jellemző – ostobaságot: csak élni akar. Mindent félretesz és elvet, csakhogy élhessen. Iskolába járni, tanulni, művelődni? Ugyan minek! Könyvet olvasni, Mozartot hallgatni esténként? Felesleges időpazarlás. Pénzt, adományt, támogatást fordítani egyházi óvodára, iskolára, egyetemre? Hogyisne! Kell a pénz az élethez, kell az idő ahhoz, hogy igazán éljünk!

Nem több-e az élet, mint evés és ivás? – teszi fel a kérdést Jézus Krisztus. Ez a kétezer éves kérdés felettébb modern problémákat feszeget.

De ha nem evés, ivás és gyönyörködés az élet, akkor mi? Mit jelent élni?

Itt jutunk el a fentebb említett népi bölcsesség másik fontos üzenetéhez, a tanuláshoz. Mert az ember egyik legnagyobb ellensége a butaság. Az iskola, a tanulás éppen ezért olyan fontos már zsenge gyermekkortól: hogy kigyomlálja a szívekből az efféle ostobaságot.

Az életet meg kell tanulni élni. Az élet bölcsessége csak hosszú, sírig tartó tanulással sajátítható el, és még akkor is sok híja lesz a tudásnak. A humanista felfogás szerint az ember már eleve az élet élésének ismeretével születik. A teológia – és most már lassan a pszichológia is – tudja viszont, hogy az ember nem ismerettel, csak az ismeretekre való képességgel születik. Ami kész és megvan már születésünk pillanatában, azok az ösztönök. A tanulás, ismeretszerzés nélkül élő embernek pedig nem marad más, minthogy ösztönei szerint éljen.

A mai világ éppen ezt teszi: él, ahogy kedve tartja. Ez pénzügyileg egy igen kifizetődő állapota a világnak. Na nem az ember fog meggazdagodni belőle, hanem a profitvadászok. Mert hát mit tesz a tanulás, művelődés, bölcsesség nélküli ember? Költ. Sokat és ész nélkül.

De hát nincsenek iskolák? Nem költ ez a világ irgalmatlanul nagy összegeket elitiskolákra, csúcsegyetemekre? Dehogynem. A fejlett államok általános mérlegfőösszegüknek jelentős hányadát fordítják iskolákra, egyetemekre. Mégis egyre ostobább módon élnek éppen a fejlett államok társadalmai. Hogy is van ez?

A probléma gyökere jó 300 éves már, és akkor kezdődött, amikor az egyházat kizárták a tudományból. Kétségtelen, hogy az egyház se mindig találta a helyes hangot a fejlődő tudománnyal kapcsolatban, de az egyház kizárása az oktatásból egy szörnyű következménnyel járt: a szív kizárásával az oktatásból.

A középkorban az egyetem mind a hét nemes tudománynak az oktatását jelentette, kezdve a teológiával, és folytatva a matematikával és a csillagászattal. Mert szükség volt először megtanítani azt, hogy miért van valami, és csak utána azt, hogy hogyan működik valami. Ezért hívták az egyetemeket univerzitásnak, mert az univerzum egészét tanították. Ma már nem embereket, csak szakembereket képeznek az iskolák, egyetemek.

Végül pedig említést tesz a népi bölcsesség a papokról. A Talmud szerint nem a liturgikus szerep a legfontosabb a pap szolgálatában, hanem a pap olyan, mint az angyal: mindent tud.

Elvesztettük a mindent tudás vágyát, ami holtáig vezeti az embert a világ, önmaga és Isten megismerésében.