Küldetés – Pásztor Gyula (ism.)

„Ahova Isten elültetett, ott kell virágoznod!" – nemrégiben olvastam ezt a mondatot, amely nagyon megragadott. Sejtet valamit abból, hogy amire biztat, az korántsem természetes. Olyan helyen, olyasmiben való helytállásra ösztönöz, ami már nem várható el, ami helyett szinte ösztönszerűen valami mást választana már az ember. Mégis, valami fontos dolog itt kezdődik el.

Képek jelennek meg e mondat kapcsán előttem, amilyeneket bizonyára sokan emlékeinkben hordozunk. Egy sziklatömb kicsiny mélyedésében pompázó vadvirág, ahol nemcsak föld nincs, de még rés sem látszik. Kerítés beton lábazatának tetején, vékony repedésben virágzó tátika a nyári hőségben. Akaratlanul is rácsodálkozik az ember, s azt kérdezi: ez miből él itt meg? Bezárt állomás aszfaltos peronjának nyílásában láttam a napokban szépen kifejlett és beérett búzakalászokat. Lehet sajnálni, hogy rossz helyre került, vagy csodálni azt, amit tett. Mert valahol mindegyik azt hirdeti az arra elmenőknek: Látod, mégis lehet. Mert ott virágot hozni, kalászt érlelni több mint próbálkozás. Ez küldetés. Nem csak a szél vitte oda ezeket a magvakat. Ennél sokkal többről beszélnek. Megállnak a helyükön. Nemcsak elkezdték azt, amire hívattak, hanem teszik is napról-napra, egészen addig, míg beérik a termésük.

Több élethelyzetben van olyan érzésünk, hogy „ezt már tőlem sem várhatják el." Éppen itt, ilyen körülmények között, éppen tőlem? S elkezdünk számolgatni, józanul gondolkodni, mások hozzáállását, véleményét is figyelembe venni. Aztán jönnek a természetes kérdések, belső és külső érvek: Ezt már mindenki feladta, abbahagyja, minek küzdenék én vele. Innen már mindenki elmegy, így is sokáig maradtam. Őt már mindenki leírta, ugyan mire várok én még. Ebből már úgysem lesz semmi, nem puszta erőlködés kitartani? Kilátástalan az egész: miből lehet itt még valamit tenni. Ezen a vidéken, ezen a helyen, ezzel az emberrel vagy éppen ebben az ügyben. És mindezt ennyiből és ennyivel, amivel én rendelkezem.

De ha Isten ide ültetett, akkor itt kell virágoznod. Igen, mégis itt. Nem büntetésből. Éppen ellenkezőleg. Az lenne büntetés, ha innen menned kellene, ha ezt abba kellene hagynod. Mert bármennyire másként látszik, amit így megértettél, ahhoz éppen itt van készen számodra minden: erő, bölcsesség, hozzáértés, helyzetismeret. Vagyis éppen az és éppen annyi, ami és amennyi kell. Több csak teher és fölösleges lenne. De ami kell, azt hittel várhatod. Itt és ide van elkészítve számodra mindaz, ami a győzelemhez és az örömhöz kell: a küldetés betöltéséhez. Tehát egészen addig, míg abból valamilyen termés nem lesz. Itt és ebben vagy itthon. Máshol, másban lennél küszködésre, hiányra, hontalanságra ítélve, bármennyire látsszék úgy, hogy ott és ahhoz jobbak a feltételek.

Valaki így fogalmazta meg saját élethelyzetét: Most élni küldetés. Hiszem, hogy mély igazságot hordoz ez a mondat, s tovább bővíthető: Itt élni, ebben élni küldetés. Aki így látja saját napját, helyét, feladatát, az boldog ember.

Hát nemcsak szép, hanem boldog napot is kívánok minden kedves rádióhallgatónak, mert minden adott hozzá.