Brüsszel moszkvai szabályok szerint – Elek György (ism.)

Az Európai Unió országaiban igencsak szaporodnak a gazdasági nehézségek. Nem véletlen, hogy egyre többen jósolgatják a szervezet összeomlását, ugyanis az eredmények messze elmaradnak a vártaktól. Nem titok, hogy az utolsóként csatlakozott államok többségének teljesítménye olyan gyenge, hogy arra még a legpesszimistább nyugati közgazdászok sem számítottak. De az is nyílt titok, hogy a kelet–európai országok közül több mennyei mannaként ölbe tett kézzel várta a csatlakozást, remélve, hogy az automatikusan megoldja majd gazdasági nehézségeit, de mindenekelőtt a rendkívül alacsony nemzeti jövedelem és az életminőség kérdését. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Európai Uniót a nemzeti érdekellentétek feszítik. A „nagyok", a saját nemzeti érdekeik érvényesítéséért lobbiznak, a „kicsik" még hallgatnak. Nemrég egy tévéműsorban egy bizonyos mezőgazdasági biotermékről beszélték, hogy mennyi hasznot hozhatna a földtulajdonosoknak, ha azt termesztenék, és mennyi haszna származna az egész gazdaságnak belőle. Erre a szakminiszter kijelenti: nem lehet termeszteni, mert az országnak „nincs kvótája rá". Úgy tűnik cseberből vederbe estünk, egyik harapófogóból a másikba, egyik (rossz) gazdasági helyzetből a másikba. Ilyen alapon a KGST is jobb volt, mert ott is leosztották az iparágakat országokra, de az ellenőrzés nem volt olyan szigorú, és az élelmesebbek szövetkezeti méretekben azért sok mindent gyártottak és értékesítettek. Igaz, a szovjetek ott is „lefölözték" a hasznot, de azért maradt némi tejföl a kisebbeknek is. Itt viszont a tűzhöz közelebb álló, tehetősebb pályázó, a jobb gazdasági feltételek között működő nyugati farmer mindent elvisz. Nálunk iparágakat szüntetnek meg, mezőgazdasági kultúrák termesztését tiltják meg, a nagy beruházások óriási összegekbe kerülő kivitelezését nyugati cégek végzik. Az én generációm megérte, hogy csalatkozott az egykori, kezdetben olyan szépen hangzó szocialista nagy ígérgetésekben. Most lassan rájövünk, hogy szertefoszlanak az Európai Uniós csatlakozáshoz fűződő reményeink is, amelytől egy nyugodtabb, békésebb, stabilabb kort vártunk. Számunkra nincs több lehetőség. A kérdés az, hogy a fiatalabbak most mit reméljenek? És az a kor, mikor jön el?