Más emberként idegen világban – Elek György (ism.)

Az emberiség jövője attól függ, hogy mennyire tudja magáévá tenni klasszikus értékeit. Elég ritkán veszi magának bárki is a fáradtságot, hogy érthetővé tegye, mit is értünk klasszikus emberi értékeken. Sokan a rendtartó faluközösséggel példálóznak, amely kivetette magából a közösség szempontjait figyelmen kívül hagyó, Istent nem félő, felebarátját nem tisztelő, a másik tulajdonát, feleségét, barmát közprédának tekintő falupolgárt. Ma már nem titok, hogy a faluközösség hozott igazságtalan ítéleteket is, de a dolog működött, egészen addig, míg a globalizáció, az (ál)liberális eszmék ki nem kezdték a generációk között továbbadott hagyományrendszert. A város sem különb. Lakói megpróbálnak a nyugat bőrébe bújni, és kinőtt vagy megunt köntösüket falvakon is osztogatják. A posztmodern irányzatok rátelepedtek a kultúránkra, de ahogy elszakadunk hagyományainktól, úgy változik meg életformánk is, és ha jól szétnézünk magunk körül rádöbbenünk, hogy idegen környezetben, teljesen másak vagyunk. Így formai–emberjogi szempontokat mérlegelve, közösségeink egészséges moralitását tesszük próbára és azzal vigasztalódunk, hogy mi még jól állunk, hiszen az ország–világ különböző térségeiben ömlenek a hasonló jellegű, az emberi tűrésküszöböt egyre feljebb állító rossz hírek. Ne álljunk hát be a sorba, ne dagasszuk a bulvárt, ne adjunk okot arra, hogy többszörösen végzet sújtotta kis népünket szájára vegye a nagy, gonosz világ. Veszélyes játék lenne azzal a tartással, ami még megmaradt bennünk, amit még valahogy megmentettünk, tudnánk azonosulni a mulandó kordivattal. A közösségnek látni kell a lényeget. Kell legyen szemünk a látásra, szánk a szólásra. Kell maradjon erőnk és bátorságunk, hogy erős közösségként megvédjük a pusztulástól azt, ami eddig megtartott minket, mert továbbra is ezek az értékek lesznek a megtartó erőink.