Elérhetetlen vágy az emberé – Elek György (ism.)

Elérhetetlen vágy az emberé – Elek György (ism.)

A filmekben és az irodalmi művekben a legnépszerűbb téma a szerelem. A szappanoperák tele vannak „halálos szerelmekkel..."

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

„Szabad tekintet, szabad szív, szabad szó, kézben kéz, szemben szem, minálunk így szokta a szerelmes: aki itt letérdel, az imádkozik vagy ámít" — Melinda szavai ezek Katona József Bánk bán című drámájából, merániai Ottóhoz szólt így, amikor az megpróbálta elcsábítani. Megszokott, egyszerű szavak ezek, de őszinték és igazak. Ma is a filmekben és az irodalmi művekben a legnépszerűbb téma a szerelem. A szappanoperák tele vannak „halálos szerelmekkel". A legnépszerűbb dalok is azzal bombázzák a hallgatókat, hogy: csak a szerelem számít. Minden évben álmodozó párok milliói fogadnak egymásnak ünnepélyesen örök szerelmet és hűséget. Néhányuk számára a házasság gyönyörű élmény. Másoknak elviselhető. De a fele számára katasztrófa. Pár rövid év alatt rájönnek, hogy nem bírnak egymás mellett élni. Mi a különbség a házasságok között? Az, hogy néhány pár valóban igazi szerelemre alapozza a házasságát, míg mások csupán fellángolásra. Minden ember vágyakozik rá, hogy átélje és megtapasztalja a szerelmet. Sokan, akik már átélték egyszer, újra és újra meg akarják tapasztalni annak örömeit. De nem csak sóvárgói vannak. Sokan keserű emlékeik miatt csalódottan fordulnak el a szerelemtől. Pedig a szerelem célja a beteljesülés, és amennyiben beteljesül, úgy két embert elválaszthatatlanul össze is köt. Az életben minden ember akkor áll legközelebb önmagához, amikor szerelmes, mert az élet értelmét a szeretet adja. Minden ember vágya, hogy szeressen és, hogy szeressék. Az, amit mi szerelemnek nevezünk, valójában az emberi kapcsolatok teljes spektruma a földtől az égig. Ez a szerelem szabadságon alapul, nem pedig szükségen és elvárásokon. A szerelem legmagasabb szintű megnyilvánulása pedig az együttérzés. Nagyon kevés ember tudja, hogy mi a szerelem, de minden ember érzi annak hiányát. Ezen gondolatok tudatában próbáljunk meg elgondolkozni azon, hogy ma, amikor látszólag minden a szerelemről szól, mennyi abból a valóság, mennyi a formalitás és mennyi a szerelem utáni vágy? Sokan dúdolják — szerelmesek és szerelemre vágyók, Zorán dalát — „A szerelemnek múlnia kell." A szerelem nem múlik el, esetleg végtelen álommá alakul át. A jelenlegi, számtalan jelzővel illethető társadalomban érdemes odafigyelni Vörösmarty szavaira, aki a Csongor és Tündében miután azt mondta, hogy „Elérhetetlen vágy az emberé", később így biztat: „Koldus a gazdagság, a hatalom/ Leszállt fokáról, hamvadott üszök/ A tudománynak napszövetnéke,/ S közöttök a nem boldog szerelem,/ Mint a magányos gerle, nyögve jár."

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...