Édes élet – Viola Judit (ism.)

Ezt a kifejezést még azok is ismerik, akik nem tudnak olaszul és hírét sem hallották Frederico Fellininek. Dolce vita – mondják sokan egy elérhetetlen életmód után vágyakozva – ez kell nekünk. Akik látták a filmet, ami 1960-ban megrengette a mozi világát, azok is többnyire csak Anita Ekberg dús bájaira és a szökőkútbeli fürdőzés jelenetére emlékeznek. Pedig a film lényege nem a könnyű, dologtalan, felületes, mulatozós életérzés népszerűsítése volt. Ellenkezőleg! A céltalan életből való elvágyódás, a valami több, valami jobb utáni sóvárgás mozgatta a szereplőket.

Mégis jelmondattá vált a film címe. Sok honfitársunk szeretne olyan könnyen, gazdagon, akadályok és szabályok nélkül – csak élvezve az életet – létezni, mint a film hősei. Ezt sugallják az életünkbe betolakodó reklámok is: kényeztesd magad, ne törődj mással, te mindent megérdemelsz. Csak légy boldog, mással ne törődj! A fogyasztás himnuszának refrénjei ezek.

Azt már nem teszik hozzá, hogy ha mindent megszereztél, mindent kipróbáltál, előbb-utóbb megcsömörlesz tőle, vagy belehalsz. Jó esetben is megunod az élvezeteket és unni fogod az egész világot, benne még önmagadat is. Ide jutott a film hőse is.

Pedig az élet valóban édes. Élni jó. Értelme van és ezt nem a pezsgő, a teljes szexuális szabadság, nem a csoda autók és okosnál okosabb számítógépes kütyük adják, hanem valami más. Mindenki szeretne boldog lenni, természetes és alapvető vágy ez, de nem ez a fajta édes élet tesz azzá.

Volt egyszer valaki, aki azt tanította, hogy azok a boldogok, akik minden körülmények között meg tudják őrizni és élni az ember voltukat. Ahogy egy filozófus is mondta: Az ember az egyetlen lény, aki több lehet önmagánál! A boldogság belülről jön, a szívünkből, a lelkünkből, a megélt önzetlen szeretetből. Abból, ha többek tudunk, merünk és akarunk lenni, mint az ösztöneitől vezérelt többi teremtmény!

Legyen neked is – kedves hallgató – így édes az élet!