Ki a templom egere? – Fábián Tibor (ism.)

Ki a templom egere? – Fábián Tibor (ism.)

Csodálkozom azokon a koldusokon, hajléktalanokon és egyéb kéregetőkön, akik már-már széles mosollyal az arcukon, választékosan és udvariasan fordulnak oda embertől-emberig, pár forint reményében...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Debrecen, Egyetem. Hajléktalan férfi jön. – Tisztelt uram, nem tudna kisegíteni pár forinttal?

(Mai napig csodálkozom azokon a koldusokon, hajléktalanokon és egyéb kéregetőkön, akik már-már széles mosollyal az arcukon, választékosan és udvariasan fordulnak oda embertől-emberig, pár forint reményében.

Én mit tennék hasonló helyzetben? Tudnék ugyanilyen udvarias, türelmes és választékos lenni, maradni? Ezek a gondolatok gyötörnek ilyenkor. Talán, mert a válasz egyértelmű „Nem" lenne.

Egyébként jó dolog adni. Felszabadító. Emlékszem egy kollégára, aki csak azért adott pár forintot, mert körülálltuk néhányan, figyeltük, várakozó tekintettel, azzal az ábrázatunkra írt, s nem takart tekintettel: - Na, öreg, most mutasd meg!

Szegény szenvedett, izzadt, gondolkodott, épp csak az asszonyt fel nem hívta. De végül kisajtolt magából, s magától kétszáz forintot. Amit úgy adott át, hogy kéri majd visszahozni az élelmiszerre levásárolt számlát...)

A férfi már-már jól öltözött. Próbál úrrá lenni nyomorán.

– Tisztelt uram, nem tudna kisegíteni pár forinttal?

Tengek, lengek egy slusszkulccsal a zsebemben. A kocsiban lévő román lejjel ő magyarhonban nem sokat ér.

– Sajnos egyetlen huncut forintom sincs a zsebemben – jön a szabadkozó válasz.

Visszamosolyog:

- Akkor mi majdnem hasonló cipőben járunk.

Megint kérdések tolulnak elő: hasonló helyzetben tudnék-e mosolyogni? A sokadik visszautasításra is?

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...