High-tech kommunikáció – Viola Judit (ism.)

Ma mindenki mindenkivel kommunikál. Eljött az idő, amikor az okostelefonok bármit lefotóznak, beszkennelnek, aztán önműködően rácsatlakoznak az internetre és már töltik is fel a képet, zenét, szöveget, bármiféle információt. Néhány pillanat és az összes barátod és ellenséged nézheti, hallhatja, kommentálhatja, ami veled történt, ami neked fontos. Láttad? Nézted? – kérdezi az emberiségnek az a fele a másiktól, aki ezeknek a kütyüknek a birtokában van. És van, aki attól boldogtalan, hogy nem posztolják elegen, vagy ha két napig nem tud „csetelni." Aki nem használja ezeket a lehetőségeket, nem is számít, legfeljebb begyepesedett fejű őskövületként tartják számon. Folyik a kommunikáció észbontó iramban és még sem értjük egymást. Azt is tudhatjuk egymásról, amit nem is kéne vagy nem is illik tudni és mégsem ismerjük egymást igazán. 230 ismerősünk van a facebookon, de barátunk olyan igazi, aki ismer, szeret, elfogad és kitart a sírig, alig egy-kettő, vagy egy sem. Ezen sajnos nem segítenek az újabb és újabb eszközök, a gyorsan fejlődő high-tech világ. S vajon meddig lehet ezt még fokozni? A magányosságon nem segít a folyton fejlődő forma és eszközvilág. Akinek sok barátja van, annak legtöbbször egy sincs. Ha mindent mindenkivel megosztunk, elvész a dolgok szépsége és varázsa.

Annyi évszázadon át bevált a közvetlen kapcsolat, az emberi szó, odafigyelés, szeretet. Az út lélektől lélekig. A sok felszínes kapcsolat, elektronikus eszköz mellett tartsunk egy-két régimódi, valódi jó barátot, mert mégiscsak az az igazi.