Zene, ami felemel – Katona Béla (ism.)

Ha egy nagyvárosban elindulnánk és sorra megkérdeznénk a velünk szembejövőket arról, hogy nekik mit jelent a zene, biztos vagyok benne, hogy sokféle választ kapnánk. Nyilván ez jelentősen függene a válaszadó életkorától is. Lenne hát, aki a könnyű zenét dicsérné, mert szívéhez az áll közel. Mások a kemény rockot éltetnék, mert nekik az a zene. Ismét mások a komolyzene hívei, és ők azt hallgatják szívesen. Vannak, akik ragaszkodnak a magyar nyelvű előadókhoz, míg vannak olyanok is, akik csak a sztárolt külföldiek zeneszámait hallgatják. Vannak ismerőseim, magam is közéjük tartozom, akik csak a népzenét szeretik igazán. Idősebbektől pedig tudom, hogy korábban rendszeres hallgatói voltak a Jó ebédhez szól a nóta című rádióműsornak. Van, akinek a zenéről a gyülekezete énekkara jut az eszébe, akár hangszeres kísérettel, akár a nélkül dicséri Istent a közösségének kórusa. Biztosan nem teljes az imént említett zenei stílusok választéka, de nem is a teljesség igényével tallóztam közöttük. Ám azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy a legtöbb ember elmondhatja: a zene hozzám tartozik, a zene az életem része. Hogy miért szólok éppen erről a témáról és éppen ma? Mert ma a zene világnapja van. Yehudi Menuhin kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsa október 1-ét a Zene Világnapja rangjára emelte 1975-ben. A neves hegedűművész azt a célt tűzte ki, hogy a városok zenei eseményeket rendezzenek ezen a napon, a zenészek pedig spontán zenéljenek a koncerttermeken kívül is. Országunkban is több helyen is zenei programok várják az érdeklődőket, vagy találják meg a jókor, jó helyen tartózkodókat.

Érdemes ma hát feltennünk ilyen kérdéseket önmagunk felé: Mit jelent nekem a zene?Zene nélkül mit érek én? Milyen szerepe van életemben a zenének? Talán kevesen gondolkodnak el ilyen kérdéseken, mert életünk természetes része a zene, kinek jobban, kinek kevésbé. Van, aki nem tudja nem hallgatni a rádiót autóvezetés közben és kapcsolgatja a zenei adókat, keresve a számára megfelelőt, az ízléséhez passzoló dalokat. De vannak munkahelyek is, ahol nélkülözhetetlen a háttérben ott duruzsoló zene.

A zene sokszor csak a puszta dallamával érzéseket kelt bennünk. Elmélyíti örömünket, jókedvűvé, boldogabbá tesz. Máskor felemel a fájdalomból, segít nehézségeink feldolgozásában. A zene gyógyító erővel is bír. A bohócdoktorokról olvastam, hogy nemcsak a nevetésterápia az, amivel kimozdítják a lehangoltságból a beteg gyermekeket, oldják szorongást és felszabadult légkört teremtenek, hanem a zene jótékony hatását is használják gyógyító tevékenységük során. Sportsikerek idején egy-egy nemzetközi verseny végén a dobogó tetején állva hallgatni és énekelni a saját nemzet himnuszát szintén leírhatatlan érzés lehet.

Az előbb elhangzottak csak megerősítik bennünk a zene szükségességét. A zene az kell, mert körülölel, felemel, gyógyít, vidámmá tesz, közel visz egymáshoz, kikapcsol bennünket vagy éppenséggel bekapcsol bennünk valamit...

Babits Mihály gondolata sokaknak ismerős: Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek...

Ezek a babitsi sorok is rámutatnak a zene értékére. Rendszeres, felemelő zenehallgatásokat kívánok!