A háromszor született asszony – Vörös Éva

Ennek az asszonynak, aki a már régen túl van élete delelőjén, az első születésnapját még nem jegyzi az anyakönyvi kivonat. Pedig az volt a döntő. Az a nap, amikor már ki volt tűzve az abortusz időpontja, és a pénz is megvolt arra, hogy az orvos fogadja állapotos édesanyját. Indokok tömkelege szólt a magzat elvetetése mellett. Ez már az ötödik gyermek lett volna a szűkös anyagi és lakáskörülmények között élő családban. A munka mellett négy gyermeket nevelő anya különben is teljesítőképessége határán állott. Mindenki azon volt, hogy ne legyen több gyermek. A férj is, és az állapotos asszony anyja, a túlterhelt nagymama is. Felváltva bizonygatták racionális érveikkel, miért is nincs helye ezen a világon ennek az új jövevénynek. Az állapotos asszony pedig nem tudott nekik ellentmondani, igazat adott a józan tanácsoknak. Azon a bizonyos napon mégis úgy döntött, hogy otthon marad. Egyszerűen nem tudott útnak indulni, mert nem vitték a lábai. Sejtelme sem volt arról, hogyan fogja ezt a kis új életet felnevelni, de egyet tudott: Inkább tartsák őt mások felelőtlennek, mint ő saját magát gyilkosnak. Ezt a napot úgy tartja számon az asszony, mint piros betűs ünnepet, az ő első születésnapját, amelynek a dátumát rajta kívül csak az édesanyja emlékezete őrzi.

Második születésnapja sem volt problémamentes. Az a nap, amikor ténylegesen a világra jött. Eleve koraszülött volt, ráadásul az anyja szülés közben rángógörcsöket kapott, s ha nincs éppen kéznél a tapasztalt szülészorvos, akkor a csecsemő nem látja meg a napvilágot. De meglátta, mert az „élet él, és élni akar".

A már-már idősödő asszony harmadik születésnapja pedig misztérium. Azt az időpontot csak ő tudja, meg rajta kívül az Ő Istene. Ez volt az a nap, amikor feladta. Meg akart halni. Olyan vészjósló fekete felhők tömkelege burkolta be, hogy biztos volt benne, soha nem süt már ki a nap. De hogy ne rébuszokban beszéljek, elmondom, hogy kívülről nézve ők voltak a mintacsalád. Igaz, messze vidékre költöztek hazulról, de mindegyik otthon maradottnál jobban ment a soruk. A közös vállalkozás a férjjel, úgy tűnt, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A gyerekek is szépen cseperedtek. Aztán egy reggel arra ébredt az asszony, hogy a férje otthagyta. Valójában az anyagi és érzelmi csőd elől menekült vissza az óhazába. Évek óta gyűltek a kifizetetlen számlák – az asszony tudta nélkül. Nem volt kétséges, hogy el kell adni fejük fölül a házat. Erre a váratlanul jött vaskos csalásra nemcsak ház ment rá, de az asszony egészsége is. S mindebben iszonyúan egyedül maradt. Távol a rokonaitól ugyan kire is számíthatott volna? Rozoga önmagára vagy még tanuló gyermekeire? Csoda, hogy mégsem sodorta el az ár. A sok sírás és átvirrasztott éjszaka után egy nap mégiscsak talpra állt. Ő úgy mondja: Valaki talpra segítette. Ez volt a harmadik születésnapja. Az ő szavaival élve: Az újjászületése. Mert ez a láthatatlan belső társ aztán lépésről lépésre vezette, mint anya a járni tanuló gyermekét. Szerinte ezért tudta kikaparni a csődből az egykori közös vállalkozást, és keresni új otthont – igaz, egyelőre hitelből. Gyerekeit kitanítatta, ő pedig most már magáról is gondot visel, legfőképpen pedig ügyel az Egész-ségére. Ő, aki már fogantatása óta olyan sokszor közel járt a halálhoz, megtanult nem félni tőle. Úgy tartja, amikor majd utolsót dobban a szíve, akkor lesz még egy negyedik, égi születésnapja is.