Múlt, jelen, jövendő – Szabó Sándor (ism.)

A keresztyén ember számára '56. október 23-a nem csak a bátor hazafiság példájának napja, hanem az Úr tetteire való emlékezés ünnepe is. Továbbadni Isten tetteit, ma sincs ennél szebb és nemesebb feladat.

Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor egyik gyülekezeti tagunk átadott egy, a forradalom idejéből származó lyukas zászlót, mely egykor a miskolci Avas Szálló erkélyén lobogott. Élete kockáztatása árán sokáig otthonában rejtegette egészen addig, amíg újból felvonulhatott vele a Miskolci főutcán. Ő így őrizte meg és adta tovább a forradalom üzenetét.

De az is emlékezetes alkalom volt, amikor a gyülekezetünkhöz tartozó Lévay József Közművelődési Egyesület előadásán megszólaltak az egykori résztvevők és szemtanúk, akik itt, Miskolcon harcoltak hazájukért diákként, munkásként, fiatalként.

Éreztük azonban, hogy az emlékezet nagyon hamar elhomályosul és bizony a mai szülők, nagyszülők többsége nem tartja nemzetmegtartó kérdésnek és feladatnak a nemzeti emlékezet ébrentartását. Ezért kerekedtünk fel mintegy 100 fős csoporttal, hogy megtekintsük a Terror Háza Múzeumot, hogy meghallgassuk Regéczy Nagy László szavait és megálljunk a Kis Gyűjtőfogházban, ahol az egykori hősök utolsó napjainkat és óráikat töltötték. Megrendítő élmény volt a fiatalok és gyermekek számára, amikor a Fogház udvarán egyszer csak ide és oda mutatva csak ennyit hallottak: Itt, ezen a helyen ölték meg Nagy Imrét, ott pedig Maléter Pált akasztották fel. Aztán kilátogattunk a 301-es parcellába, ahol nem csak a virágokat helyeztünk el, hanem valóságosan is szemben találtuk magunkat a mártírok arcképeivel.

Ellátogattunk Nagybarcára is, ahol megtekintettük Tollas Tibor '56-os költő szülőházát. Azóta tudjuk, hogy honnan származik az idézet: „És bebádogoztak minden ablakot."

Járt nálunk Wittner Mária is. Megtekintettünk a Tóth Ilona egykori orvostanhallgató koncepciós peréről szóló dokumentumfilmet, valamint Miskolcon az elsők között vetítettük le a Bűn és büntetlenség című filmet, melynek fiatal alkotói is jelen voltak közöttünk.

De talán egyik legérdekesebb emlék számára az a tintakék fedeles füzet, melyet egy édesanya írt 56-ban kivégzett fia emlékére. Oláh Miklós a Miskolc Kossuth utcai templomban konfirmált egykor. Testvére hozta el azt a naplót, melynek elején ez olvasható: „Élt 21 évet Drága kisfiam emlékére."

Ennek a hívő, református édesanyának a soraiból idézek, akik keresztyén szemmel láttatja velünk gyermekek halálát és a forradalom tanulságait:

„Emlékezés drága kisfiamra, akinek azért kellett meghalnia élete tavaszán, mert szerette hazáját és az embereket."

„Már több, mint hét hónapja itt hagytál bennünket, drága kisfiam, s elköltöztél abba a szebb hazába, ahol nincs kegyetlenség és igazságtalanság. Hiszem, hogy ott, az égi hazában jobb neked, mint ebben a gyűlölettel, önzéssel teli világban.

Drága, egyetlen kisfiam! Azóta bizonyára te is tudod, hogy téged itt mindenki hősnek tart. A megtorlás nem a mi dolgunk. Bízzuk csak azt a legfőbb bíróra. Egyszer majd felelni fognak bűneikért! Ha nem itt, hát odafent.

S mi történt 1956 októberében? Boldog voltál te is, mint igen kevés kivétellel mindenki Magyarországon! Ma már mindenki tudja, hogy forradalom volt Magyarországon 1956 októberében...

Az ifjúság és az egész nép szívét a 48-as ifjak lelkesedése hatotta át, s Petőfi, Kossuth szelleme ragadta magával. Tudták, hogy csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek. Hát mertek, és új hősök születtek a harcban. Vagy talán ez is ellenforradalomnak számít? Ellenforradalom az, ha egy nép és le akarja rázni magáról az idegen igát?...

A kommunizmus csak 40 éves, a keresztyénség közel 2000 éves, az Istenben való hit pedig oly régi, mint maga, az emberiség. Milyen alapon mer Lenin birokra kelni Istennel? Azért, mert Isten hosszútűrő és késedelmes a haragra, még nem ok arra, hogy az ember istenítse magát! Vagy talán már elfelejtették, hogy „Mi Isten nélkül, Isten ellen épül, az mind leomlik és széthull törmelékül." Nincs messze az idő, mikor Isten megítéli az emberi gőg fennhéjázását, s az igazság diadalmaskodni fog a mi kis országunkban is...

A helytállás volt elved, s megvetettél minden gyávaságot, meghunyászkodást. S ezen elvek mellett végsőkig kitartottál. Hányan hívtak, vagy bíztattak, hogy menj Külföldre? Azt mondtad, csak a gyávák mennek el, és idézted Reményik Sándor versét: „Még nem tudom: jut-e nekem egy nyugalmas sarok, de addig, varjú a száraz jegenyén, én itthon maradok." Hát jutott egy nyugalmas sarok, de csak a föld alatt...

Megtudtuk, hogy a halálba valóban emelt fővel, bátran mentél. Még te bátorítottad roskadozó, beteg sorstársadat is. Utolsó szavaid voltak: „Felvirrad még Magyarországra!" Mindenki meg volt rendülve. Nem csak a rendőrök, akik hozzá lehettek szokva a kivégzésekhez, hanem még az ítélet végrehajtója, az az érzéketlen, fásult ember is összetört. „Isten, Isten! Csak ne nézett volna rám olyan szépen!" – kiáltozta végig az utcán."

Az 1956-os forradalom évfordulóján te is, kedves rádióhallgató, fogd kézen gyermekedet, unokádat! Menj el vele a forradalom egyik emlékhelyére! Az Oláh Miklós sírja az Avasi temetőben található. Tégy le egy szál virágot, vagy egy nemzeti színű szalagot! Beszéld el fiaidnak és unokáidnak mindazt, amit Isten cselekedett és cselekszik a mi népünkkel is! S így, együtt, közösen tudjátok meg ebből, hogy Isten az Úr! Ő a jövendőnk, Ő a megmaradásunk, Ő a reménységünk! Ahogy a Szentírásban is olvassuk: „Akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez." (Dán 11,32). És ez így igaz a mi időnkben is!