A buszmegálló – Százvai László (ism.)

„Volt, hogy elhittem neked, / Minden szép lesz. / Vár egy újabb állomás, / Veled egy újabb élet.” (Groovehouse)

Állok a buszmegállóban. Igazi októberi idő. Szürke, kopott minden, csepereg az eső. Az emberek egykedvűen néznek maguk elé, várják a buszt, tervezik napot, amely előttük áll, és amelynek láthatóan nem túl nagy lelkesedéssel vágnak neki. A megálló sarkában az oszlopnak dőlő fiatal lány, hosszú barna hajával játszik a lankadó, majd újra neki iramodó őszi szél. Az óriási fejhallgatóból, amelyet visel, még az utca zaján is áttörnek a hangok. Iszonyatos hangerővel hallgatja a Groovehouse egyik dalát. Épp a refrén megy: „Legyen ez egy őrült vágy, / Legyen ez egy őrült kéj! / Legyen az enyém, mit el nem mondhat szó... / Egy pillantás, egy álom, égi fény,/ Mi sosem lesz enyém!" A lány arcára van írva, hogy valami nagyon fáj neki, megújulásra, valami egészen újra, valami szépre vágyik.

Közben a megálló oldalába épített, kivilágított City-Light reklámot böngészem, azaz hogy nemigen kell böngészni, mert tolakodó, méretes betűivel és harsány színeivel az őszi városi szürkeségben majd kiveri az ember szemét: mobiltelefon reklám – a legújabb! A plakáton boldog emberek, akik rajongó csodálattal veszik körbe a „kiválasztottat", akinek bejött az élet, mert a csillogó csoda az övé lehet.

Különös világ. Valahogy arra rendezkedtünk be miden idegszálunkkal, hogy a régi az semmiképpen nem jó, a boldogság egyedüli forrása csak és kizárólag, mindig és mindenkor valami új, sőt, a legújabb! Mindannyiunkat megkísért ez a gondolat. Az ám! Hiszen ezt harsogja minden, s ahogy körbenézek, szinte fájni kezd, annyi helyről árad egy egyszerű buszmegállóban és környezetében is: új autó, új előfizetés, a régi helyett új hitel..., még a gyorsbüfé ablakán is új menü hirdeti magát.

Szinte kezdem kényelmetlenül érezni magam, ahogy belém hasít a cél, hová is indulok: Hittanórát fogok tartani a barnahajú lánnyal egyidős fiúknak és lányoknak – a reformációról. Vajon szégyellnem kellene az üzentet? Aligha! Zakatolni kezdenek a gondolataim, egy pillanat alatt átrendeződik bennem minden. Döntöttem! Egészen máshová fog kerülni a hangsúly. Hiszen ha van valami, ami igazán, máig hatóan újat hozott nem csak az egyház, de egész Európa szellemiségében, életében, akkor az a reformáció!

Csakhogy a reformáció ezt nem úgy tette, ahogyan egy másik kor, egészen másféle üzenete hirdette: „A múltat végképp eltöröljük...", hanem épp ellenkezőleg – úgy hozott megújulást, úgy újított meg, hogy Re-formált, azaz visszaalakított. Nem újat adott, hanem visszatért az egyedül hiteleshez, a Szentíráshoz! Vissza egyedül Jézus Krisztushoz, vissza egyedül a kegyelemhez. Nem kidobta a régit az ablakon, nem sárba tiporta azt, hanem megtisztította. A Bibliát lefordította, kézbe adta, és elkezdett mindent egyedül ahhoz mérni. És lett megújulás! Nem csak 500 éve, hanem lehet ma is. Ez a kiindulópontja mindennek! Mert az igazi megújulás olyan titok, ami nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé kezd el hatni.

Én boldog vagyok, hálás az üzenetért, a régiért! Olyan jó lenne elmondani ezt az örömhírt mindenkinek! Nem csak a diákoknak, akik várnak, hanem a taxisnak, a gyorsbüfé eladójának, a fejhallgatós lánynak... De erre úgysincs lehetőség...

Közben beérek végre az iskolába. Míg lázasan készülök az üzenet átadására és jelenti a hetes: új diák érkezett, a szemem megakad a hátsó padra letett óriási fejhallgatón és mögötte a gazdáján - a lányon a buszmegállóból...