A tanár elvtársnő azt mondta... – Fábián Tibor (ism.)

Negyed század telt el a sok mindennek elnevezett romániai forradalom óta, amikor mindenki újjászületett egy kicsit. Akinek volt egy kis sütnivalója (azaz párttagsági könyve), az a tűzbe is dobta, akárcsak én kamasz fejjel a KISZ-tagsági könyvemet.

Mit tudtuk mi tízedikes fejjel, hogy mi a fene az a Kommunista Ifjúsági Szövetség? (Mindenki csak utecsének hívta a román UTC betűszó okán.) A tanár elvtársnő kijelölt néhány maflát az osztályból, hogy Hofival mondva: lépés előre, irány a KISZ! Ketten alkottuk a „magyar származású románokat." KISZ-tagságom elég rövid életűre sikeredett. Párszor utasítottak, hogy a KISZ-esek menjenek át a szomszédos tanácsházára, mert KISZ-gyűlés lesz. Megjelenés kötelező. Persze mi nem volt akkoriban kötelező? A magyar beszéd. Beültünk a gyűlésterembe, az utolsó sorba. A titkár-primár elvtárs hazafias szónoklatot tartott a szocialista útról, melyen szép hazánk lekörözte a gaz, duhaj imperialistákat. Ha szavazni kellett, hát szavaztunk. Mindenki igennel. Azt gondoltuk: a szavazás az olyan, mint a bólintás. Az meg sem járta az eszünket, hogy tartózkodni vagy ellenszavazni is lehet ilyenkor.

Természetesnek vettük, hogy itt vagyunk, legfeljebb az időt sajnáltuk, hogy suli után itt rohadunk, ahelyett, hogy a többi rendes gyerekkel játszanánk.

Némi kis „imperialista" öntudat a „praktika" idején kezdett ébredezni bennem. Hogy aszongya: minek tegyem én ki a lelkem az iskoláért? Még ha legalább szalonnával kellene bekenni és holnapra hűlt helyét találnánk... Az osztályfőnök elvtársnő persze nem mulasztotta el megemlíteni a szülőknek, hogy ennek a gyereknek nem fűlik a foga a munkához, azaz a szocializmus építéséhez. A kukorica betakarítását követően párunkat kirendeltek pékséget építeni. Ez ma már magánkézben van. A primár serkentő beszédet tartott. Mindegyikünknek egy taligakeréknyi kenyeret ígért a munkáért. A kommunizmus akkor már csak a propagandából élt. Ígért, szidott, megfeddett, nyilatkozott, megénekelte Romániát és az elnöki házaspárt – folyton-folyvást.

Sok év telt el azóta. Serkentőbeszédek most is vannak. Ma már szabadon szidhatunk, szerethetünk, akit jólesik. A kommunizmus szelleme palackba szorult. Csak nehogy óvatlan kezek kihúzzák a dugót...