Vis maior – Turcsik Ferenc (ism.)
Mindennapos vis maiorjainkban van-e olyan vészalapunk, amihez nyúlhatunk? Van-e bármi, amiből ezekben a szituációkban meríthetünk?
A helyi önkormányzatok az előre nem látható természeti, vagy más eredetű veszély miatt szükségessé vált védekezés többletköltségeire és az ennek következtében szükséges helyreállításra, a vis maior alapból kaphatnak támogatást az államtól. Éppen ezért a vis majorról általában olyan helyzetekben hallunk és beszélünk, amelyek valamilyen katasztrófához kötődnek. Pedig a vis maior jelentése szerint „előre nem látott kényszerítő körülmény, elháríthatatlan akadály, ami meggátol valamely kötelezettség elvégzésében" s mint ilyen, a napi életünk szerves része.
Miért fontos ez? Hiszen van, hogy észre sem vesszük... - akkor nem is lehet annyira érdekes. Pedig szerintem az. Azért érdemes az előbbi meghatározásra és a belőle következő tényre odafigyelni, mert ez egyúttal azt is jelenti, hogy az előre nem látott, kényszerítő, elháríthatatlan: Az életünk egyben része. Ahogy a katasztrófáknál mindent elveszítenek a katasztrófa súlytotta terület lakói, úgy ezekben a pillanatokban is egyfajta 'all-in' helyzet alakul ki. Amikor döntünk arról, hogyan szólunk oda valakinek, hogy valamit visszaadunk-e a jogos tulajdonosának, hogy állást váltunk-e, akkor is vis maior helyzet van, hiszen külső tényezők kényszerítenek arra, hogy pl. erkölcsi döntést hozzunk. Amikor nem az élet teljesen szokásos – és sok ilyen van, még, ha a kivételes is tud szokásossá válni – alaptevékenységeit végezzük, akkor már vis maiorról beszélhetünk, hiszen egy előállt helyzetet kell megoldanunk. Mivel minden helyzet egyedi, ezért minden helyzetben egyedi döntést is kell hoznunk.
Karácsony is vis maiorból született. Egyedi és egyszeri dolog történt, ami nem a teremtés belső rendje, hanem az abba érkező külső beavatkozás eredményének következénye, még ha ez nagyban hasonlít is sok más eseményhez, akkor is egyedi és megimételhetetlen. És pont ez benne – hogy így mondjam – a pikantéria: Szükségessé és megváltoztathatatlanná teszi. Milyen sokszor gondoljuk azt az életünkben történő eseményről, hogy ez csak egy kis dolog, nem számít. És persze tényleg van, ami kevésbé számít, de alapvetően mégis csak meg kell keresnünk a helyét az életünkben. Akkor is, ha nem szeretnénk vagy éppen nem úgy, ahogyan van – de attól még kell.
A kérdés, hogy a mindennapos vis maiorjainkban van-e olyan vészalapunk, amihez nyúlhatunk? Van-e bármi, amiből ezekben a szituációkban meríthetünk? Számomra a keresztyén hit ilyen forrás. Olyan forrás, amiben a dolgaim a helyére kerülnek, sőt, ha valaminek egyáltalán nincsen helye, mert alapvetően nem lehetne, akkor is, Isten segít a helyére tenni. Egy hiba nem jelenti még azt, hogy akkor ez most már mindig így lesz és soha nem változhatok, és semmit sem változtathatok. Igenis van megújulás, van újjáépítés. A hétköznapi vis maiorok figyelmeztetnek tehát, hogy bár újat nem mindig, de újra mindig lehet kezdeni.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





