17. Zsoltár

Dávid imádsága. URam, hallgasd meg igaz ügyemet, figyelj esedezésemre! Ügyelj imádságomra, mert ajkam nem csalárd. Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot. Megvizsgáltad szívemet, meglátogattál éjjel. Próbára tettél, nem találsz bennem álnokságot, nem jön ki ilyen a számon. Bármit tettek az emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem az erőszakosok útjától. Lépteim ösvényeidhez ragaszkodnak, nem inognak meg lépteim. Hozzád kiáltok, mert meghallgatsz, Istenem. Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet! Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek támadóik elől. Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába a bűnösök elől, akik erőszakoskodnak velem, halálos ellenségeim elől, akik körülfognak. Konok szívük elzárkózik, szájuk gőgösen beszél. Lépten-nyomon körülvesznek, arra igyekeznek, hogy földre terítsenek. Olyanok, mint a zsákmányra vágyó oroszlán és a rejtekében lapuló oroszlánkölyök. Lépj elő, URam! Szállj szembe vele, és terítsd le! Ments meg engem kardoddal a bűnösöktől! Ments meg kezeddel az emberektől, a világ embereitől, URam, akik kiveszik részüket az életből! Töltsd meg hasukat azzal, amit nekik tartogatsz, lakjanak jól vele a fiaik is, és ami megmarad, hagyják gyermekeikre! Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek.