Gugyerák és a disznóvágás – Fábián Tibor (ism.)

A hozzá nem értők szerint, a disznóvágásban a legnehezebb rész maga a disznóvágás, pedig nincs igazuk. Legalább is a böllérek azt tartják: a hurka- és kolbásztöltés, valamint a sózás a legrosszabb rész a disznóvágás szertartásában. Talán, mert ezek a műveletek a disznóvágás végén kerülnek sorra, mikorra az embernek untig elege van a húsos feladatokból, s szívesebben ülne valami melegben, sült húst és toroskáposztát falatozva, forralt bort iddogálva.

Minden úgy kezdődött, hogy Gugyerák húzódozott ugyan a disznóvágás gondolatától is, de nem akart városi puhánynak látszani, elment hát ő is a faluba, ahol jó előre ki volt tűzve a már-már pirosbetűs ünnepnek számító nap. Reggel aztán kiderült, hogy a disznó igencsak nagyocska. Városon úgy mondanák: XXL-es, itt úgy: jó két mázsa. Jóllakva meg több is.

Gugyerák sóhajtozva betársult néhány behemót ember mellé, vagy inkább mögé, mondván: ők biztos tudják mit csinálnak, illetve emlékei között is derengett még pár foszlány a disznóvágás mesterfogásairól, azokat próbálta szaporán előidézni.

A böllér gyorsan, szakavatottan végezte a dolgát, simán az őrületbe kergette volna bármely, az állatkínzás ellen küzdő szervezet tagjait, akik minden valószínűség szerint a disznót túlvisítva, égnek emelt kézzel rohantak volna ki eme 21. századi gyilkolás színteréről, ahol patakban folyt a vér, s percekig hallatszott a négylábú hörgése.

Gugyerák erőlködött, keményen tartotta a disznó egyik hátsó lábát, s arra is figyelt, nehogy földre terítse a szabadon maradt, rángatózó disznóláb. A disznóölést is disznóvágás követte, merthogy a disznóvágás egész napra szól, még akkor is, ha nem mindig vágják, hanem különféle egyéb módokon dolgozzák meg és fel a disznó részeit.

Gugyerák szipogott, tett-vett a böllér körül, titokban még élvezte is a dolgot. S mire elunta volna, már véget is ért a disznóvágás, jöhetett a dolgok kellemesebb része: a tor.