Üvegharang és pajzs – Fábián Tibor (ism.)

Nagyon rég lehetett. De igaz volt. Még élnek bennem a szűkre szabott határmezsgyék. Akkor nem az aggasztott, hogy nem léphetem át azokat, mert éreztem jótékony hatásukat: védelmüket. A szoba, az udvar, a kert; mind-mind egy-egy bástya volt, mely az én védelmemet szolgálta. És még csak nem is kellett védjem azt a kis várat.

Ez az üvegbura már rég nincs felettem. Nem tudom, én törtem-e széjjel, vagy csak levették fölülem. Hiányzik a várvédők áldozatkészen elém tartott védőpajzsa. Azon tűnődöm, ha nekem, magamnak nincs efféle pajzsom, vajon mit tudok majd a gyermekeim elé, fölé tartani?

Kiszabadultam az üvegbura alól. A világ nyakába vett és forog velem.

Szédülök.