Jó helyen – Szalay László Pál (ism.)

Manapság ritkán van idő nagy felfedezésekre. Ezért is oly hálás a lelkem, amikor mégis, életritmusom ellenére megtörténik. Soha nem hittem volna, hogy az idő képlékennyé válik; hogy nem órákban mérem majd az tovatűnő sors darabjait; hogy az alkalmas idő képes a késésre; hogy a könyvek ugyan várnak, de ők is sértődékenyek...

Hasznos a rádió és nincs jobb társ egy hosszú autóút során, vagy az ebéd főzése közben. Hallgatom a felolvasást és azon kapom magam, hogy a mondatok végén csettintek. Egyre élénkebben figyelek a válogatott bekezdésekre. Naplószerű tételeket olvas fel egy kellemes fekvésű férfihang. Az órára nézve azért szurkolok, hogy kitartson hazáig. Így is lesz, még néhány percig az autóban maradok, hogy hallhassam az utolsó szösszeneteket. No meg a lényeget, hogy kitől és honnan való mindez? Faludy: Feljegyzések az esőerdőből. Egy óra sem telik el, a kedvenc antikváriumomban a rendelésem felvették.

Az igazi felfedezés még türelmesen várakozott a puhafedeles, zölderdőbe öltöztetett könyvecske egyik lapján. Kicsi időcskét az egyik antikvárium polcán tette ezt, majd véletlenül majdnem a csomagoló kezei között leplezte le magát, amikor ügyetlenül felnyílt előtte. Szerencsére a könyvdömping közepette kacérkodásra, titkok cseréjére nincs mód. Így a futárszolgálat jelentős veszteség nélkül szállította ki, az egykor polgári miliőhöz szokott, házi-könyvtár darabját. Még így is, új otthonába hónapok teltek el, amíg a lopott órák a sorok íróját addig jutatták az olvasásban, míglen ki nem betűzte Lénárd Sándor nevét.

Manapság ritkán van idő nagy felfedezésekre. Ezért is becsülöm meg ezeket a különleges pillanatokat. Schweitzer Albert nevét mindenki ismeri. Lénárd ugyan az volt a Donna Irma völgyében, mint Schweitzer Lambarénében. Egy ember, aki megtalálta az életben a helyét. A brazíliai évekről írt könyvét, az Egy nap a láthatatlan házban, furcsamód ajánlja. Nem egy szeretett, inspiráló személynek, hanem magának a mágikus völgynek. Talán a mai modern ember számára nem csábító a gyalulatlan deszkákból összeeszkábált kalyiba, az egyszerű életfelfogású őslakók társasága és az alacsonyan fizetett praxis.

Önként, ritkán adjuk fel világraszóló terveinket. Az álmainkat egy békésebb, kiszámíthatóbb, erősebb egzisztenciával, nagyobb megbecsüléssel kecsegtető életről. Őrizgetjük őket korszakon, gongon, csengetésen túl is. De talán kevés figyelmet fordítunk saját hegyoldalunk, betondzsungelünk, zsákfalunk, legelőnk eszköz és emberség leltárának elkészítésére. Vizi E. Szilveszter szerint, ami ma hiányzik az az erkölcsi tartás, a társadalom kohéziós ereje és a jövőkép. Talán ezen a három ponton fordulhat meg egyéni világképünk: a hiten, a baráti kapcsolatokon és az elkövetkező idők reális mérlegelésén. Ha az eddigi jegyzékedet felülvizsgálnád, vess számot ezekkel is. A földrajzi, gazdasági, versenyképességi tényezőkön túl lásd meg a hely lelki, érzelmi és transzformatív potenciálját. Hálás vagyok Lénárd Sándornak, amit könyve első lapjára vetett oda és így kimondatta velem saját számadásom végkövetkeztetését: „Jó helyen vagyok."